Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
"Azzal, hogy az Úszó Hírességek Csarnokának tagjai közé választottak, a 2024-es évem nagyon kerek lett. Hálás vagyok ezért a megtisztelő tagságért" - írta közösségi oldalán a 35 éves Gyurta.
Hozzátette, idén született meg a lánya, majd átélhette a párizsi olimpia legszebb pillanatait, a beiktatással pedig felkerült a korona a pályafutására.
A 35 éves úszó négy olimpián szerepelt, Athénban ezüst, Londonban aranyérmet nyert 200 méter mellen. Szerda óta ő az elnöke a Magyar Olimpiai Akadémiának. (MTI)
Fotó: Gyurta Dániel
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.