16.7
  
2.71
km/óra
  2025.04.14., hétfő  •  Tibor napja
Hengerelt a futsalválogatott Ausztria ellen a Haladás Sportkomplexumban

Hengerelt a futsalválogatott Ausztria ellen a Haladás Sportkomplexumban

Férfi futsalválogatottunk jó játékkal, látványos gólokat szerezve 11-0-ra nyert Ausztria ellen a két csapat szombathelyi, első felkészülési mérkőzésén.

Férfi futsalválogatottunk a decemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtező sorozatra való felkészülés egyik utolsó állomásaként a héten Sárváron edzőtáborozott, majd szombaton kora délután felkészülési mérkőzésen lépett pályára Ausztria válogatottja ellen. Vasárnap 13 órakor újra összecsap a két csapat a Haladás Sportkomplexumban,  a belépés ingyenes. 

Az MLSZ beszámolója szerint az első magyar gólokra nem sokat kellett várni, a 2. percben Suscsák Máté szerzett vezetést, majd egy perccel később Szabó Lajos növelte az előnyt, majd Fekete Márk találatával a 8. percben már hárommal vezettünk. A mieink nagy fölényben játszottak, egymás után alakították ki a helyzeteket, és ezúttal a lehetőségek kihasználására sem lehetett panasz, a szünetre hatgólos előnyt szereztünk, Suscsák ekkor már mesterhármasnál járt, valamint betalált Dróth Zoltán is.

A második félidőben is megállíthatatlan volt a magyar válogatott, nagy kedvvel, felszabadultan játszottunk, továbbra is sok helyzetet alakítottunk ki, és a lefújásig öt további gólt szereztünk, így alakult ki a 11-0-s végeredmény.

Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese vasárnap 13 órától még egyszer megmérkőzik az osztrákokkal a Szombathelyi Haladás VSE otthonában.

A magyarok az Eb-selejtezőben előbb a montenegrói, majd a szlovén válogatottal, jövőre pedig a norvégokkal csapnak össze.

Eredmény: Magyarország-Ausztria 11-0 (6-0).

Gólszerzők: Suscsák (3., 16., 17.), Szabó (3., 25.), Fekete (8., 30.), Dróth (20.), Szentes-Bíró (26.), Rafinha (36.), Rutai (38.)

Fotó: Haladás VSE

kapcsolódó cikkek
Futsal: három pontot ért a három Haladás-gól Kecskeméten
Futsal: három pontot ért a három Haladás-gól Kecskeméten
A címvédő szombathelyiek Dróth Zoltán duplájával és Rutai Balázs találatával fordítottak és 3-1-re diadalmaskodtak hírösvárosi riválisuk otthonában.
Futsal: remek meccsen húzta be az Újpest elleni rangadót és a tabella élére állt a Haladás (képgalériával)
Futsal: remek meccsen húzta be az Újpest elleni rangadót és a tabella élére állt a Haladás (képgalériával)
Felipe Conde legénysége 4-3-ra diadalmaskodott a péntek esti futsalcsemegén és ezzel elvette fővárosi riválisa veretlenségét.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
legolvasottabbak
Spartan Race 2025 Szombathely: mutatjuk a programot és az útlezárásokat
Jövő szombaton (április 12-én) ismét a Spartan Race a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozatának helyszíne lesz Szombathely. 30 országból 3500 versenyző érkezik a városba, az esemény lebonyolítása útlezárásokkal is jár.
Itt mérik a rendőrök a sebességet a Speedmarathon során
Április 9-én 6 órától 24 órán keresztül az összes traffipax élesben üzemel a vármegyénkben, sőt az egész országban, olvasható a Vas vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.