Schäfer: Hetvenezer szurkoló és egy ország áll majd mögöttünk
– Fantasztikus érzés volt mindkét alkalommal pályára lépni a nemzeti válogatottban, ráadásul most már szurkolók előtt futballozhattunk – az elmúlt évben szinte végig zárt kapuk mögött lehetett mérkőzéseket rendezni. Pénteken és kedden is fantasztikus hangulat fogadott minket, tízezren buzdítottak minket, azt hiszem, minden focistának ez az álma. A ciprusiak ellen ráadásul gólt szereztem, az elsőt a válogatottban. Előttem van az a néhány másodperc, mielőtt betaláltam. Kleinheisler Lacival oldalt váltottunk, ő kapott a baloldalon egy mélységi passzt, éreztem, hogy lehet esélyem, így rárajtoltam a labdára, utána pedig már nem volt nehéz dolgom. Leírhatatlan érzés lett úrrá rajtam – elevenítette fel a győztes találat történetét válogatottunk 13-asa, aki most már az Eb csoportmeccseire készül.
– Hetvenezer szurkoló és egy ország áll majd mögöttünk, így abszolút nincsen félnivalónk. Felkészülünk az ellenfeleinkből, és mindent megteszünk majd, hogy csakúgy, mint öt éve, ezúttal is örömet okozzunk valamennyi magyarnak – fogalmazott Schäfer András.
Krilov István
Fotó: mlsz.hu
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.