9.8
  
3.53
km/óra
  2025.04.14., hétfő  •  Tibor napja
Hősök a falakon – Vitéz termet avatott a honvédség Szombathelyen

Hősök a falakon – Vitéz termet avatott a honvédség Szombathelyen

Tíz év aprólékos kutatómunkájának eredményeként 35 Arany Vitézségi Éremmel kitüntetett vasi honvéd tablója kapott helyet a Deák Ferenc utcai objektum egyik termében. A hősök életútja, helytállása ma is példa, hangzott el az emlékhely pénteki avató ünnepségén.

Az épület második emeletén alakították ki a Vitéz termet, amely az első ilyen jellegű emlékhely a Magyar Honvédség történetében. Az ünnepségen Molnár Tamás őrnagy, a Poppr Emil 83. Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka elmondta, büszke rá, hogy katonái a mindennapi feladataik mellett időt szántak a múlt hőseinek felkutatására, és egy méltó emlékszobát hoztak létre.

Fontos emlékezni a hősökre, mert a helytállásuk, hazájuk iránti felelősségükbe vetett hitük példaként szolgál ma is. Hozzátette, hogy a terem a hétköznapokban tárgyalóként funkcionál majd, ahol a zászlóalj működésével kapcsolatos döntések születnek, a tablókra tekintve az egykori katonák hősiessége a ma szolgálatot teljesítők számára is erőt ad a nehézségek közepette való megfelelésben.

Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke ünnepi köszöntőjében kifejtette, emlékezni kell mindazokra, akik helytálltak a vérzivataros időkben. Megjegyezte, hogy a közismert személyiségek mellett figyelmet kell szentelnünk a kisebb közösségek jeles alakjaira is: ez a terem Vas vármegye legkiválóbb férfijainak állít emléket.

Bertha Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök megáldotta az emlékhelyet, majd imára hívta a jelenlévőket.

Az önkéntesek bevonásával végzett tízéves kutatómunka vezetője, Fülöp András főtörzsőrmester, történész, hadszíntérkutató arról beszélt, hogy az első világháborúban 3 millió magyar katona vett részt, közülük 1568-an kapták meg az Arany Vitézségi Érmet, mindannyian a frontvonalban, félelmet nem ismerve, az elsők között küzdöttek a hazáért.

Mesélt Németh Józsefről – akinek a leszármazottai részt is vettek az avatón –, aki a hátán cipelve mentette meg a sérült Lehár Antal ezredest 1918. június 15-én a piavei átkeléskor, dacára annak, hogy ő maga is súlyos sebeket szerzett. Példaként említette Gerencsér Jánost is, aki végigharcolta az első világháborút az első naptól az utolsóig, részt vett minden egyes ütközetben, s bár többször is megsebesült, minden alkalommal visszakérte magát az alakulatához.

A falakon 35 kitüntetett vasi katona – köztük a 106-os és a 83-as császári és királyi gyalogezred, valamint a 11-es huszárezred hőseinek – életrajzát, fotóját tartalmazó tablók függnek, illetve néhány eredeti fegyvert is kiállítottak. Fülöp András reményét fejezte ki, hogy a kutatómunka a jövőben is folytatódik, és további „elfeledett” vasi honvéd hősök életútját sikerül feltárni, megismertetni a közvéleménnyel.

 

kzs

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
legolvasottabbak
Spartan Race 2025 Szombathely: mutatjuk a programot és az útlezárásokat
Jövő szombaton (április 12-én) ismét a Spartan Race a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozatának helyszíne lesz Szombathely. 30 országból 3500 versenyző érkezik a városba, az esemény lebonyolítása útlezárásokkal is jár.
Itt mérik a rendőrök a sebességet a Speedmarathon során
Április 9-én 6 órától 24 órán keresztül az összes traffipax élesben üzemel a vármegyénkben, sőt az egész országban, olvasható a Vas vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
7-8. évfolyamos tanulók versengtek történelemből
7-8. évfolyamos tanulók vettek részt a XXXII. Országos Történelem Tanulmányi Verseny döntőjén, melyet a Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban tartottak, derül ki a központ sajtóanyagából.
Vármegyei I. osztály: két hazai győzelem a vasárnapi nap mérlege
A Csepreg a Rábapatyot, a Szarvaskend a Vépet felülmúlva tartotta otthon a bajnoki pontokat.
A tökéletes húsvéti sonka nyomában: a hagyományos, lassan pácolt termékeket keresik a magyarok
Hagyományos, lassú pácolású, harmonikus fűszerezésű, füstölt és nem rágós. A magyarok szerint ezek a legfontosabb ismertetőjelei a tökéletes húsvéti sonkának – derült ki a Békebeli termékeket gyártó Pick megbízásából készített friss reprezentatív kutatásból. Azt is megtudtuk, mi alapján választanak az ünnepre sonkát a magyarok, mennyire népszerűek a hagyományos húsvéti ételek és megmutatjuk, hogyan kell megfőzni a húsvéti sonkát.
Bahreini Nagydíj: Piastri rajt-cél győzelmet aratott Szahírban
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjon Szahírban.
Változékony idő várható a jövő héten, de Húsvétvasárnap már ismét kisüt a nap
A jövő hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Pénteken ismét felhősebb idő várható, de a hét végén már általában gomolyfelhős, napos időre kell készülni, Húsvétvasárnap 18-24 Celsius-fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.