Joachim Löw az Eb után távozik a német válogatottól
A német szövetség kedden jelentette be, hogy a 61 éves szakember a kontinensviadal után távozik a Nationaelftől. Löw 2006 óta irányítja kapitányként a német válogatottat, mellyel 2014-ben világbajnok, 2010-ben pedig vb-bronzérmes lett. A szakvezető 2008-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, 2017-ben pedig a Konföderációs Kupán diadalmaskodott a német együttessel.
A német válogatott a nyári Eb-n a világbajnok franciákkal, a címvédő portugálokkal, valamint a társrendező magyarokkal szerepel azonos csoportban. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.