Letartóztatták a több megyére kiterjedő drogbanda 13 tagját
Az ügyben bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság folytat nyomozást - közölték.
A gyanúsítottak 2018 januárja és 2020 májusa között több megyében vásároltak, majd jelentős haszonnal továbbértékesítettek "kréta" és "hópihe" fantázianevű új pszichoaktív anyagokat. Becslések szerint összesen 300 kilogrammnyi kábító hatású anyaggal kereskedtek, egyikük pedig hamis 100 eurós bankjegyekkel is üzletelt. Többkilónyi új pszichoaktív anyagot, majdnem ezer darab kábítószergyanús tablettát, illetve nagyértékű gépkocsikat, összesen mintegy másfél kilogramm aranyékszert és közel 50 millió készpénzt foglaltak le tőlük - írták.
A jelenlegi adatok szerint a gyanúsítottak hosszabb időn keresztül, egymást segítve, a bűnös cselekményből származó hasznot részben felélve, részben újra befektetve állandó "vevőkört" építettek ki - áll a közleményben.
Szerdán két férfi és egy nő letartóztatásáról döntöttek, csütörtökön nyolc férfiét és két nőét rendelték el. Valamennyien fellebbeztek a kényszerintézkedés ellen.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán jelentette be, hogy új pszichoaktív szerekkel kereskedőket fogtak el egy nagyszabású rendőrségi akció keretében Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében, 23 embert előállítottak, a gyanúsítottak száma 21. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.