Meghalt egy ember: 10 évet kaptak az elkövető biztonsági őrök
A törvényszék közleményében azt írta: a négy sértett férfi 2021 szeptemberében egy tiszaújvárosi szórakozóhelyen születésnapot ünnepelt. Köztük és a három vádlott között, akik a szórakozóhelyen biztonsági őri feladatokat láttak el, szóváltás alakult ki, ami később tettlegességig fajult. A vádlottak ütlegelték és megszúrták a sértetteket, majd elhajtottak a helyszínről.
Tőzsér Ildikó sajtószóvivő közölte, a sértettek egyike szúrt hasi sérülése miatt a mentőben elhunyt, két társa életveszélyes sérülést szenvedett, a negyedik sértett sérülései is nyolc napon túl gyógyultak. A rendőrök nem sokkal később a Tiszalúc és Taktaharkány közötti útszakaszon elfogták a három vádlottat.
Azt írták, a büntetés kiszabásakor mindhárom vádlott esetében enyhítő körülményként vette figyelembe a törvényszék fiatal felnőtt korukat.
Ítéletében a törvényszék kizárta a vádlottakat a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből, és végleges hatállyal eltiltotta őket a vagyon- és biztonsági őri foglalkozástól.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozata megtételére, a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be. (MTI)
Illusztráció: Pixabay
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.