Milyen a szombathelyi önkéntes rendszer?
A képviselő így fogalmazott közösségi oldalán: "Az előadás után nagyon jót beszélgettünk a korábbi tapasztalataikról, valamint azt is megosztották, hogy a mostanában milyen önkéntes tevékenységeket vállalnak szívesen. Nagyon jó hallani mindig a fiatalok lelkesedését, nekünk pedig egyik legfontosabb feladatunk, hogy támogassuk őket, vigyázzunk erre a lelkesedésre és ahova csak tudjuk, becsatornázzuk ezt a városi hétköznapokba.
Éljen Szombathely!"
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.