„Néha én vagyok maga a kollázs” - S. Horváth Ildikó festő- és grafikusművésznél jártunk

Hamarosan nyíló kiállításának apropóján látogattuk meg S. Horváth Ildikó festő- és grafikusművészt. A Részletezés című tárlat korábbi rézkarcainak – melyeknek finom részleteiben szívesen elidőz a befogadó – kollázstechnikával „újraalkotott” munkáit mutatja be. Az alapötletet egy tavalyi, a MAOE (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) szervezte, Kauzalitás című kiállítás adta, melyre a műhelyében fellelhető anyagokból keletkezett művel készült a zero waste, azaz a maradékmentés jegyében.

Mindig sajnálta kidobni a rosszabbul sikerült rézkarcnyomatait – főként a nagyobb méretű munkákra jellemző, de a kisebbeknél is előfordul, hogy van olyan rész, ami szerencsésebb, ami jobban sikerült –, ezzel technikával, azaz a rézkarc elemeire vágásával, bizonyos darabok megtartásával és azok átrendezésével viszont újra lehet alkotni őket, s valami sűrítményt, esszenciát létrehozni belőlük.

Így alakult az izgalmas játék, melyben nagyon el lehet merülni, míg a rézkarcok elemei, kikerülve korábbi kontextusukból, más életre kelnek, meséli Ildikó, s mutatja a munkákat, melyek türelmesen várják, hogy hamarosan falra kerüljenek és bemutatkozzanak a Sportház galériáján. Látunk olyat, melyen egy apró, új helyre került darab hangolta, értelmezte át az eredeti üzenetet, vagy olyat, mely konkrét figurát, arcot bátran félbevágva született, de előfordult, hogy a művész megtartotta a kész művet, ám a paszpartu több másik rézkarc montázsából készült köré.

Egy-két képnél megmaradt az eredeti cím, ami ezúttal rejtettebb, izgalmasabb kapcsolatba került az újraalkotott művel, több viszont új címet kapott. Mikor az alkotófolyamatról kérdezem, Ildikó azt mondja, néhány esetben már előre tudta, hogy melyik elemet tartja meg, de az igazság az, hogy ez az egész a gyakorlatban alakul: a kivágott darabok szinte maguk alakítják új közegüket, távolodnak vagy közelednek egymáshoz, mintha valami rejtett eredetű intuíció vezérelné őket.

A játék, a mozgás pedig akkor ér véget, mikor elkészül a kollázs, mikor – megakadályozva a darabok további vándorlását – köré kerül a paszpartu, megmutatva, mi is készült addig. Ám a kép ezután új játéknak lesz részese, méghozzá minden egyes alkalommal, mikor egy néző, befogadó szemléli, és párbeszédbe elegyedik vele.

S hogy a kollázsok párbeszédre hívnak, az nem kétséges, elidőzünk a Szent Mártont, a Szombathelyt tematizáló rézkarccal, megérint a szakrális témájú, a Boldogasszonyt ábrázoló darab, s a tavasz ihlette kép is, mely a montázstechnikával egészen új hangulatba öltözött. Ebből a kollekcióból sem hiányozhatnak a vízpart, a Balaton motívumai, és egy korábbi, Pars partis (Részek része) című munka is bekérezkedett a kiállítás anyagába.

Mert a Részletezés című kollekció alapgondolata, miszerint a részekben rejlik az egész, régóta szerves eleme S. Horváth Ildikó szemléletének: ha egy képet feldarabolunk, teljesen más gondolatot, érzést kelt bennünk – pedig ugyanazt a képet szemléljük. A körülöttünk lévő dolgok is ilyenek: az elrendezéstől függ, hogyan tekintünk rájuk. „Én alapvetően optimista szemléletű vagyok, ha valami rossz történik velem, azt nem tudom megváltoztatni, de a hozzáállásomat, szemléletemet alakíthatom. Figyelem, a helyzetből mit tanultam, s várom, mi lesz ebből a jó, hiszen annak szükségszerűen következnie kell. Lehet, hogy néha én vagyok magam a kollázs, én rendezem át saját magam.” 

(Tar Patrícia)

Fotók: Nagy Jácint