S. Horváth Ildikó festő- és grafikusművész: a csodavárás idején

- Arra törekszem, hogy az alkotásaim segítsenek abban, hogy jobbá tudjunk válni. Talán néha sikerül. Az adventi időszakban többször gondolunk egymásra, többet törődünk egymással. Morfondírozunk, mégis mire vágyik a másik, minek örülne?  Olyan ötletek bukkannak elő, amilyenek egész évben nem. Tehát ez a mostani annyira más állapot. Nagyon jó ebben az egészben aktívan részt venni! 

- Minden évben elhatározom, hogy jó előre, már nyáron készülök a karácsonyra, s akkor a munkáimból lesz nekem egy szép készletem.  De valahogy sosincs. Ámbár szerintem azért ez mégis így jó. Mert hiszen nyáron egyszerűen nem olyan az idő, a hangulat. Nincs meg a ráhangolódás. Ezt valahogy nem lehet előresietni. Meg nem lehet hátramenni. Mindig az adott pillanatot kell megélni, s az alkotások azt tükrözik vissza. Még akkor is, ha már az előzőleg elkészült rézkarc lemezről nyomtatok. De azt akkor, úgy teszem, s így van benne az a pillanat, az atmoszféra. Ilyenkor pedig seregnyi dolgot kell elkészítenem, ezért az ember csúcsra jár. Nagyon jó ötleteim támadnak, az évnek ebben a szakaszában mindent jobban átjár a fény. Mindennek ellentmondani látszik, hogy még a nyáron ért az a megtiszteltetés, hogy egy szegedi galéria megkért, illetve azt a megrendelést kaptam tőlük, hogy készítsek az idei karácsonyi üdvözlő lapjaikra grafikát, amit szeretnének rányomtatni. Szerencsére sok időm volt rá. Bár eleinte úgy éreztem, egyszerűen képtelen leszek ráhangolódni. Annyira furcsa volt, hogy kánikulában karácsonyi téma… Azért végül mégis sikerült megidézni egy Szeged felett szálló angyalt, aki meghitt hangulatú, szerethető.  De nem volt könnyű!

- Az idei karácsony más lesz, mint a többi. Hogyan gyűlünk össze, hogy utána ne legyen gond? De talán felesleges is ezen előre töprengeni. Mert akkor úgysem úgy fog történni, ahogyan azt elterveztük. Megoldódik. Abban azonban biztos vagyok, hogy a sok rossz után törvényszerűen kell jönnie valami jónak. Szerintem, ez a csodavárás, ami bennem is van, bár lehet akár gyermeki naivitásnak nevezni, segíti az embert abban, hogy életünk hétköznapjaiban túléljünk dolgokat. Hogyha az ember csodavárásban él, akkor az apróbb dolgokban is meglátja a jót, a szépet. Legyen az egy szalvéta, vagy, hogy kibújik a nap a felhők közül.
 

-  Számomra fontos a harmóniára való törekvés. Grafikáimon is szépen megfér Krisztus, Madonna, a másikon Buddha, vagy az ősi magyar motívumok. Úgy érzem, hogy a lényeg ugyanaz. A békesség, az egymással való békében élés a legfontosabb. Az, hogy ezt mi közvetíti felénk, milyen fórum, vagy mit érzünk, valójában mindegy. Jó, hogy az ember kiválaszthatja: én ettől leszek jobb, ettől leszek boldogabb, harmonikusabb. A munkahelyemen, bárhol. Az életben. A legfontosabb pedig, hogy cselekedeteink ezeket a jó dolgokat tükrözzék. Törekedjünk rá, hogy többek legyünk, próbáljuk magunkat emelni. Hogyha pillanatnyilag valami kellemetlenség történik velem, igyekezzem abból valamiként – még akkor is, hogyha kínkeserves – a legjobbat kihozni. S az ember ne menjen nagyon félre morálisan. Vagy pedig az a nehéz vagy súlyos helyzet mutat olyan új, érdekes dolgot, amibe úgy belegondolhatok; akkor most mi is történik velem? 
Ez a mostani járvány talán elvezethet ahhoz a felismeréshez, hogy mennyire fontosak is vagyunk egymásnak. Amikor nem ölelhetek meg unokát, nem láthatom a másik arcát... Ráébred(het)ünk, hogy ami eddig természetes volt, az most nincs. Miközben tanakodhatunk azon születésvárás idején, hogy valójában mi is az értelme e mostani létezésünknek? Tömören (nem jó ezt cifrázni, mert akkor egyre jobban elburjánzanak a mondatok): lehetőség a változásra és a változtatásra. Tehát, hogy változtassunk magunkon. Úgy érzem, ennyi a történet.
                                                                         

Szöveg: Szenkovits Péter 
Fotó: Nagy Jácint