Fák, angyalok és tárgyak harmóniája: S. Horváth Ildikóval beszélgettünk

Körülöttünk háború, az energiaválság napról napra nehézségek elé állít minket: S. Horváth Ildikó alkotásai olyan, kissé nosztalgikus, harmonikus világot hoznak létre, mely úgy reflektál a külvilág eseményeire, hogy nem hagyja magát. Hogy figurái, színei és hangulatai szilárdan őrzik azt a képzeletbeli, ám élhető világot, amit nem szabad elfelejtenünk, ahogy azt sem, hogy a fikció, a művészet éppannyira igaz, mint a a valóság. Mikor erről kérdezem, Ildikó elmondja, hogy a témaválasztáson múlik az egész, ő tudatosan nem a negatív dolgokat mutatja, fogalmazza meg a világból, hanem azt, ami kiemeli az embert a rosszkedv állapotából – vallja, hogy erre kell törekedni a mindennapi életben is. A világ "látszat": mindig az és annyi, amit meglátunk belőle. Ha gyűlölködéssel, negativitással töltjük a napot, olyanok vagyunk, mint iszapba ragadt lények. Ez a gondolatiság tükröződik az alkotásokban, melyekre nem véletlenül van igény a művészetpártolók és -kedvelők körében: egy ismerős ötlete által inspirálva most – írók, költők műveihez és színdarabokhoz készült illusztrációi után – azt tervezi, hogy saját képtörténetét alkotja meg rézkarcokon, egy "saját mesét".

Átrium

 
Mikor az kerül szóba, hogy számomra erős vizuális és érzelmi kapcsolatot jelentenek a múlthoz figurái, hangulatai, elmondja, hogy bár szereti a szép, antik tárgyakat, a régi ruhákat, kelméket, de cseppet sem nosztalgikus alkat, a múlt helyett, s ezt a biztonságra való fokozott igénye is motiválja, többet gondol a jövőre: a modern világ is éppígy vonzza. Művészete is tükrözi ezt a kettősséget: bár a szombathelyi közönség talán jobban ismeri figurális, kis méretű rézkarcait, van egy vonala, ami elvontabb, nagyobb méretű műveket tartalmaz, ezekkel elsősorban MAOE-s (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a szerk.) kiállításokon találkozhatunk. A kisebb, figuratív, aprólékosan kidolgozott képeit szélesebb kör ismeri és kedveli: Ildikó szerint azért, mert az emberek szeretnek elidőzni egy alkotás szemlélése során, s ezek a rézkarcok számukra fontos húrokat pendítenek meg. Lehet ez akár egy kép, egy motívum által felidézett bölcsesség, vagy egy emlék. 

Máig őrzi emlékezetében, milyen képek voltak gyermekszobája falán, vagy milyen illusztráció volt a nagymama könyvében – képi világát maga teremtette angyalok, nőalakok, állatok és növények népesítik be, melyek folyamatos alakulásban léteznek. A növények, különösen az öreg, göcsörtös törzsű fák nagy szerelmei, ezeket nem lehet elégszer ábrázolni, mondja. Van, hogy egy interneten látott növény ragadja meg, s van, hogy a képzelet, a (kollektív) tudattalan üzen: gyermekkorában például nagyon szerette Az Ezeregyéjszaka meséit. Egy éjjel azt álmodta, mandragórák között jár, holott addig ismeretlen volt számára ez a növény. Nőalakjaiban, s ez nem tudatos a részéről, a figyelmes szemlélő gyakorta a művész arcvonásait fedezi fel, s a cicák megjelenése is idézi Cerust, Ildikó macskáját. Angyalt először karácsonyhoz kapcsolódva készített, aztán állandó résztvevői maradtak művészi világának: folyton változva, alakulva az idők során. Hogy éppen mit csinálnak, "mit művelnek", klasszikusak vagy modernek, az az alkotó pillanatnyi, a világ rezgéseit tükröző lelkiállapotának is függvénye. Különös, hogy az igény is változó: volt olyan angyalka, akire évekig rá se néztek az emberek, átlapoztak rajta, aztán egyszer csak mindenki érte volt odáig. Művein többféle vallás motívumai is jól megférnek egymás mellett: a jóra, a változtatásra és a harmóniára való törekvés hozza őket közös nevezőre a rézkarcokon.

Festő, képzőművész, fotográfus férjével, Stekovics Gáspárral inspirálják egymást, bár rendkívül különböznek, amit a közösen használt műhely képe is tükröz: jobbról pedáns rend mutatja Gáspár, balról a (termékeny) rendetlenség ("mintha bomba robbant volna") Ildikó munkaterületét. Éppen ez, hogy rendetlen alaptermészetűnek vallja magát, ez az oka, hogy a festészet helyett inkább a rézkarcoknál állapodott meg: ezek elkészítése ugyanis szigorú rendet követ, amit muszáj betartani, így, visszafelé hatva, rendszerezi, fejleszti ez a technika az alkotót az élet más területén is. A munka, amin éppen dolgozik, mindig előtte van, a konyhába, a hálóba is viszi magával – a fürdőszobában a szekrény függönyén az ő grafikája látható. Állandó motívumai, témái mellett, nyár közeledtével, a Balaton és a Szigligeti vár ábrázolása is a tervei között szerepel. 
 
A szombaton a Savaria Múzeumban, illetve a Képtárban nyíló Zárt terek című, Nyugat-Dunántúl művészeit megszólító kiállításon két képe lesz látható. Az egyik egy korábbi, Buborékok című képének továbbgondolásából született színezett rézkarc, Buborék címmel. A témát egyébként folytatja Ildikó: a buborék sokrétű, sokhangulatú szimbólum, metafora, a bezártságtól kezdve a benne utazó manóig rengeteg lehetőséggel bír. A másik kiállított kép címe Átrium, ezt egy dokumentumfilmben látott japán ház belső tere, belső kertje ihlette.

Buborékok

Mostanában foglalkoztatja, hogyan lehetne ezt a szerteágazó életművet rendszerezni, összefogni, de aztán elhessegeti a gondolatot: úgyis összeáll magától. Nagy dolog, hogy már nem tévesztik össze a munkáit máséval, s bár eleinte nonfiguratív rézkarcokkal akart foglalkozni, s valószínűleg ezekkel több művészi díjat tudhatna magáénak, a befogadók igényét is szem előtt tartva alkot, így több emberhez megtalálja az utat. Nem lebecsülendőbb, ha a kiállítótermek falai helyett születésnapi ajándékként vagy éppen egy hegedűverseny díjaként valakinek az otthonában kap helyet egy kép, hogy megidézzen, életre keltsen egy harmonikus, vágyott világot.

Tar Patrícia

Fotó: Nagy Jácint