km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
Október első hétvégéjén ismét Waberer's Torna Challenge Világkupa Szombathelyen

Október első hétvégéjén ismét Waberer's Torna Challenge Világkupa Szombathelyen

A versenyről ezúttal rendhagyó sajtótájékoztatót tartottak a szervezők: egy iskolai roadshow keretében számoltak be a részletekről. Idén 32 ország 119 tornásza érkezik a már hagyományosnak mondható szombathelyi világkupára.

Idén október első hétvégéjén rendezi meg a Pannonsport Kft. és a Magyar Torna Szövetség (MTASZ) a szombathelyi önkormányzat támogatásával a hagyományos Waberer's Torna Challenge Világkupát. A verseny komoly rangot vívott ki magának nemzetközi szinten is, rendszerint vagy világbajnokságra készülő sportolók gyakorlatait láthatjuk, vagy új olimpiai ciklus nyitányán lévő fiatal tehetségekkel találkozhatunk. Most a párizsi olimpia végeztével ez utóbbi következik, hiszen a szövetségek ilyenkor adnak lehetőséget a szárnyaikat bontogató ifjú tornászoknak.

 

Iskolai roadshow

Az eseményen idén is rangos mezőnyt láthat a közönség, ezenkívül plusz programokra is számíthatnak az érdeklődők. Erről ezúttal rendhagyó sajtótájékoztatót tartottak a szervezők: egy iskolai roadshow keretében számoltak be a részletekről. Az első állomás a Kanizsai Dorottya Gimnázium volt, majd a Zrínyi Ilona Általános Iskola következett, végül pedig az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium következett. A sajtótájékoztatón részt vett dr. Nemény András polgármester, Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója, Fodor István tankerületi igazgató, Berki Krisztián olimpiai bajnok, a Magyar Tornaszövetség sportigazgatója, valamint Dévai Boglárka és Kovács Zsófia Európa-bajnok tornászok.

Az első állomáson dr. Nemény András polgármester köszöntötte a résztvevőket, elmondta, nagyon örül, hogy új színt vittek a szokásos sajtótájékoztatóba, hiszen a változás izgalmas és jó is lehet. Köszönetet mondott a szervezőknek, akikkel remekül együtt tud működni a város és Berki Krisztiánnak is, aki már mindent elért ebben a sportban, mindig mást, többet, jobbat akar és meg is valósítja azt, amit akar, így óriási szerepe van a torna népszerűsítésében.

„Azt szeretnénk, hogy Szombathely egy sportvárossá váljon, hogy ne csak nézni szeressék a szombathelyiek a sportot, hanem űzni is, és erre legyen is lehetőségük. A hosszú, minőségi élet csak úgy lehetséges, ha részévé válik a sport, ami önfegyelmet, küzdeni akarást igényel” – mondta a polgármester.

Mindhárom intézménybe ellátogatott Berki Krisztián olimpiai bajnok, a Magyar Tornaszövetség sportigazgatója, valamint Dévai Boglárka és Kovács Zsófia Európa-bajnok tornászok. Kérdezni is lehetett tőlük és temérdek érdekességet elárultak a tornáról, a vele járó nehézségekről, hogy hogyan lendülnek át ezeken, a versenyek hangulatáról, az odavezető útról, de beszéltek az olimpiákról, hogy mire a legbüszkébbek, hogyan kezdték pályafutásukat és azt is elárulták, hogy kik a példaképeik. Zárásként sportos kihívással is készültek a bátrabbaknak, a kézenállás háziversenyek legjobbjai pedig ajándékot is kaptak. De aminek a legjobban örültek a diákok, az kétségkívül az volt, amikor kezükbe vehették a sportolók érmeit, fotózkodhattak velük és aláírást kérhettek tőlük.

32 ország 119 tornásza

Idén 32 ország 119 tornásza érkezik a már hagyományosnak mondható szombathelyi világkupára, melynek főtámogatója a Waberer’s. De nemcsak a sajtótájékoztató volt rendhagyó, hanem maga a verseny is az lesz: több magyar egyesület versenyzőinek is lehetőséget biztosítanak például arra, hogy a helyszínen szurkoljanak sporttársaiknak: Győrből és Budapestről is indulnak majd buszok Szombathelyre. Emellett pedig plusz programokkal is készülnek a szervezők a verseny ideje alatt.

„A célunk az, hogy a VK-ra kilátogatók jól érezzék magukat, és mindenkinek emlékezetes pillanatokat szerezzünk. Éppen ezért a szombathelyiekkel és a támogatóval karöltve interaktív programokat is tervezük a Schaeffler Arena Savaria mellé” – mondta Berki Krisztián.

 

A program:

Október 4. péntek:

  • 15:00-19:00 Női és férfi kvalifikáció

Október 5. szombat:

  • 15:00-15:40 Férfi talaj, női ugrás
  • 15:40-15:55 eredményhirdetés
  • 15:55-16:35 férfi lólengés, női felemás korlát
  • 16:35-16:50 eredményhirdetés
  • 16:50-17:30 férfi gyűrű
  • 17:30-17:45 eredményhirdetés

Október 6. vasárnap:

  • 15:00-15:40 férfi ugrás, női gerenda
  • 15:40-15:55 eredményhirdetés
  • 15:55-16:35 férfi korlát, női talaj
  • 16:35-16:50 eredményhirdetés
  • 16:50-17:30 férfi nyújtó
  • 17:30-17:45 eredményhirdetés

Belépődíj:

  • péntek: ingyenes
  • szombat és vasárnap: teljesárú jegy 1000 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 500 forint

 

CzB

Fotó: Nagy Jácint, Bonyhádi Zoltán

Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Nyugdíjas orvosokat köszöntöttek a városházán
Ma délután tartották a XIV. Nyugdíjas Orvosok Napja alkalmából rendezett ünnepi ülést. Az eseményen részt vett - többek között - dr. Nemény András, városunk polgármestere, valamint Kondora Bálint, a Vas vármegyei közgyűlés alelnöke is.
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.
Politikatörténeti suttyóság a Fidesz kommunikációs igazgatójától
Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs vezetője Magyar Péter pécsi gyermekotthon látogatós körútjára érkezett emberkedni. Példátlan performansz a hazai politikatörténetben, Megafon-szinten mozgó, 20 centiről keménykedő Menczerrel, éneklő és büdösszájúsozó Magyar Péterrel.A politológus szerint ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus.