Pár ezer forint befektetés, milliós haszon?
Mint olvasható: "Egy Vas vármegyei férfit kereset meg telefonon egy ismeretlen azzal, hogy pár évvel ezelőtt befektetett néhány ezer forintot, amiből most több tízmillió forint nyereséget tud kivenni.
Kapott egy ímélt, amelyben volt egy link, erre kellett rákattintania. Így a gépére két program települt, amelyeken keresztül az ismeretlen telefonáló belépett a netbankjába.
Az „ügyintéző” azt mondta neki, hogy nagyon kevés a keresete, azért, annak érdekében, hogy ne legyen feltűnő a többmillió forintos bevétel, vegyen fel hitelt a bankjától. Az elkövető segítőkész volt, és férfi telefonjára letöltött programokkal, valamint az általa megadott SMS-kódokkal több mint kétmillió forint hitelt vett fel.
A sértettnek az „ügyintézés” közben le kellett fotóznia a személyi igazolványát, és saját magát is a program segítségével. Ezután a férfi bankszámlájáról felvett hitelt a csaló tovább utalta a „könyvelőhöz”.
Persze ezután a „segítőkész bankár” elérhetetlenné vált, csak a hitel törlesztőrészlete maradt utána…"
Azért, hogy Ön ne járjon így, fogadja meg tanácsainkat!
– Nincs olyan, hogy pár ezer forintos befektetéssel milliókat lehet keresni, ha ilyen ürüggyel keresik, gyanakodjon!
– Banki ügyintéző, befektetési tanácsadó telefonon keresztül biztosan nem kéri semmiféle program telepítését!
– Ismeretleneknek ne adja ki személyes adatait (személyi igazolvány, bankkártyaadatok, banki biztonsági jelszavak, kódok) se fényképezve, se szóban!
Abban a sajnálatos esetben, ha sikerrel jártak az elkövetők, mentsen le minden információt, adatot, semmiféleképpen ne törölje az üzenetváltásokat, hívja fel a bankja ügyfélszolgálatát, és mielőbb tegyen feljelentést a rendőrségen!
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online csalások felderítésére. Ezek megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál."
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.