10.2
  
3.53
km/óra
  2025.04.14., hétfő  •  Tibor napja
Párizs 2024: Halász Bencéé a Dobó SE 16. érme világversenyekről

Párizs 2024: Halász Bencéé a Dobó SE 16. érme világversenyekről

A kalapácsvető Halász Bencének ugyan nem sikerült megdöntenie edzőjének az egyéni csúcsát a párizsi olimpián, de Németh Zsolt szerint egyrészt ez csak optimális feltételek között sikerülhetett volna, másrészt az ezüstérem kárpótolja mindenért. A Szombathelyi Dobó SE atlétája a klub 16. világversenyes dobogós helyezését szerezte.

"Amikor célként határoztuk meg, hogy dobja túl az én 81,56 méteres rekordomat, azt is hozzátettük, hogy ez csak optimális feltételek mellett valósulhat meg" - mondta az MTI-nek Németh Zsolt. "A Stade de France-ban azonban jóval lassabb volt a kör, mint amihez szoktunk, és a háló is rosszul volt beállítva. A jegyzőkönyvből látható, hogy rengeteg rontott kísérlet akadt, ami ennek tulajdonítható. A versenyzők a jobboldali szektort nem is tudták használni, mindenki balra célzott, ezért is azon az oldalon landoltak a szektoron kívüli dobások."    
    
Az 1999-es sevillai vb-n ezüstérmes szakember kiemelte, már a verseny előtt látták, hogy Halász Bence jól melegített, egészen másként jött ki, mint a selejtezőben, ahol "csak veszíteni lehet".
    
"A selejtezőben szembesültünk vele, hogy milyenek a körülmények, amelyekhez Bence jól alkalmazkodott, ezt mutatja, hogy a döntőben három méterrel nagyobbat dobott. Előzetesen azt gondoltuk, hogy 80 méter fölötti eredmény kell a dobogóhoz, de a selejtező után láttuk, hogy a 80 körüli dobás is elég. A harmadik sorozat után látszott, hogy meglesz az érem, csak a színe kérdéses. Egyedült az ukrán Mihajlo Kohan tűnt veszélyesnek, de ha ő túldobta volna, Bence is tudott volna javítani" - fogalmazott a tréner.
    
Németh Zsolt közölte, a két idősebbnek számító lengyel atléta, a címvédő Wojciech Nowicki és az ötszörös világbajnok Pawel Fajdek tudott a legkevésbé alkalmazkodni, ők birkóztak meg legnehezebben a körülményekkel.
    
A felvetésre, miszerint az olimpiai döntő egyfajta átrendeződést hozott az erőviszonyokban, Németh Zsolt azt mondta, nem írná le a két lengyel dobót.
    
"De az látszik, hogy a Katzberg-Halász-Kohan hármasban van most leginkább potenciál" - tette hozzá.  
    
A Dobó SE - és jogelődjei - immár 16 érmet szerzett világversenyen, azaz olimpián, világ- és Európa-bajnokságon. Az ötkarikás játékokon Londonban, 2012-ben Pars Krisztián diadalmaskodott, Halász Bence mostani, 79,97 méteres eredményével lett második. 

Világbajnokságon három ezüst és öt bronz, Eb-n pedig három arany, egy ezüst és két bronz a mérleg.
    
Minden nemzetközi versenyt - így Universiadét, EYOF-ot, korosztályos Eb-t, vb-t - figyelembe véve 12 aranyéremmel büszkélkedhet a szombathelyi egyesület, amely Németh Pál - Németh Zsolt és László édesapja - irányításával kezdte el sikeres működését.

MTI/Ambrus Gábor

Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség
 
kapcsolódó cikkek
Párizs 2024: Halász Bence döntős, Rába Dániel a 21., Varga Donát a 25. kalapácsvetésben!
Párizs 2024: Halász Bence döntős, Rába Dániel a 21., Varga Donát a 25. kalapácsvetésben!
Szombathelyi sportolókért szoríthattunk ma délelőtt a párizsi olimpián: Halász Bence, Varga Donát és Rába Dániel mutatkozott be a férfi kalapácsvetés selejtezőjében. Kétszeres Eb-ezüstérmesünk és vb-harmadikunk bedobta magát a döntőbe, fiatal klubtársainak ez most nem sikerült.
Fantasztikus siker! A születésnapos Halász Bence ezüstérmes kalapácsvetésben a párizsi olimpián!
Fantasztikus siker! A születésnapos Halász Bence ezüstérmes kalapácsvetésben a párizsi olimpián!
A szombathelyi Dobó SE kiválósága 79,97-tel szerezte meg a második helyet és ezúttal már olimpián is felállhat a dobogóra!
Átvette az olimpiai ezüstérmet Halász Bence
Átvette az olimpiai ezüstérmet Halász Bence
A kalapácsvető Halász Bence 79,97 méterrel ezüstérmet szerzett vasárnap a párizsi olimpián. Érmét ma vehette át a saint-denis-i Stade de France-ban.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
legolvasottabbak
Spartan Race 2025 Szombathely: mutatjuk a programot és az útlezárásokat
Jövő szombaton (április 12-én) ismét a Spartan Race a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozatának helyszíne lesz Szombathely. 30 országból 3500 versenyző érkezik a városba, az esemény lebonyolítása útlezárásokkal is jár.
Itt mérik a rendőrök a sebességet a Speedmarathon során
Április 9-én 6 órától 24 órán keresztül az összes traffipax élesben üzemel a vármegyénkben, sőt az egész országban, olvasható a Vas vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
7-8. évfolyamos tanulók versengtek történelemből
7-8. évfolyamos tanulók vettek részt a XXXII. Országos Történelem Tanulmányi Verseny döntőjén, melyet a Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban tartottak, derül ki a központ sajtóanyagából.
Vármegyei I. osztály: két hazai győzelem a vasárnapi nap mérlege
A Csepreg a Rábapatyot, a Szarvaskend a Vépet felülmúlva tartotta otthon a bajnoki pontokat.
A tökéletes húsvéti sonka nyomában: a hagyományos, lassan pácolt termékeket keresik a magyarok
Hagyományos, lassú pácolású, harmonikus fűszerezésű, füstölt és nem rágós. A magyarok szerint ezek a legfontosabb ismertetőjelei a tökéletes húsvéti sonkának – derült ki a Békebeli termékeket gyártó Pick megbízásából készített friss reprezentatív kutatásból. Azt is megtudtuk, mi alapján választanak az ünnepre sonkát a magyarok, mennyire népszerűek a hagyományos húsvéti ételek és megmutatjuk, hogyan kell megfőzni a húsvéti sonkát.
Bahreini Nagydíj: Piastri rajt-cél győzelmet aratott Szahírban
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjon Szahírban.
Változékony idő várható a jövő héten, de Húsvétvasárnap már ismét kisüt a nap
A jövő hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Pénteken ismét felhősebb idő várható, de a hét végén már általában gomolyfelhős, napos időre kell készülni, Húsvétvasárnap 18-24 Celsius-fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.