10.6
  
3.16
km/óra
  2025.04.14., hétfő  •  Tibor napja
Párizs 2024: Vereséggel rajtolt a női vízilabda-válogatott

Párizs 2024: Vereséggel rajtolt a női vízilabda-válogatott

A találkozó kevesebb mint egy perccel a vége előtt még döntetlenre állt, a hollandok az utolsó pillanatokban diadalmaskodtak. Mihók Attila és Cseh Sándor világbajnoki ezüstérmes együttese a csoportkör első fordulójában, szombaton 10-8-ra kikapott az Európa-bajnok hollandoktól.

Kihagyott helyzetekkel indult a találkozó, majd a hollandok büntetőből szereztek vezetést. Előnyüket egy gyorsan végigvitt támadással és egy jól kijátszott emberelőnnyel növelték háromgólosra, érkezett is a magyar időkérés. Három perc volt hátra az első negyedből, amikor Leimeter Dóra fórból szépített a párizsi játékok első magyar találatával. Az első játékrész nem a kapusteljesítményekről szólt, a hollandok gyorsan visszaállították a háromgólos különbséget, Szilágyi Dorottya egy újabb emberelőny kihasználásával 2-4-re módosította az állást.

A második negyedben támadásban mindkét csapat sokat hibázott, igaz, védőmunkában kiválóan teljesítettek. Közel hat percet kellett várni a játékrész első találatára, ekkora az olimpiai újonc Faragó Kamilla kapásból gyönyörűen pattintott a felső léc alá. A fiatal játékos rögtön egy szép labdaszerzéssel is jelentkezett, az ellentámadásból lövését azonban védte a hollandok kapusa. A rivális növelhette volna előnyét a szünet előtt, de Maarthe Keuning teljesen tiszta helyzetben még a kaput sem találta el.

Kihagyott magyar fórral indult a harmadik felvonás, de nem kellett sokat várni az egyenlítésre, Vályi Vanda úszott meg, majd emberrel a nyakán passzírozta a labdát a hálóba (4-4). A hollandok több mint egy negyeden át tartó gólcsendjét Simone van de Kraats törte meg emberelőnyből. A magyarok két hátrányt is sikeresen kivédekeztek, aztán elöl Gurisatti Gréta értékesítette a fórt, újból kiegyenlítve ezzel. Egy kontra ítélet után ismét előnybe kerültek a hollandok, a Parkes Rebecca által kiharcolt fórt azonban Vályi egy remek labdajáratás után értékesítette.

A záró nyolc percre így döntetlennel fordultak rá a csapatok, az első magyar emberelőny kimaradt, a hollandok viszont egyetlen másodperc alatt belőtték a sajátjukat. A második magyar támadás végén a felső lécen csattant a labda, a túloldalon a hollandok a támadóidő vége előtt tessék-lássék módon centerbe adták a labdát, Vivian Sevenich pedig három emberrel a nyakán a hálóba csavart.

Vályi a harmadik találatával gyorsan visszahozta a meccsbe a magyarokat, majd Szilágyi bombázott Laura Aarts "szeme közé" (8-8). A magyar emberelőnyt megelőzően Mihók Attila időt kért, Keszthelyi lövését azonban a kapuban álló három holland közös erővel blokkolta. A túloldalon a hollandok is fórt kaptak, az ő kapitányuk is azonnal időt kért, de a védekezés Magyari Alda vezetésével itt is tökéletes volt.

Faragót egy perccel a vége előtt visszaúszás közben kiállították, a holland kapitány a második idejét is kikérte, ezúttal viszont tanítványai sikeresen végrehajtották az utasításokat, Lola Moolhuijzen talált be. A magyaroknak egyetlen támadásuk maradt egyenlíteni: Keszthelyi lövése a kapufáról kifelé pattant, a hollandok pedig még egy üres kapus gólt dobtak a dudaszó pillanatában.

A magyar csapat hétfőn Kanada ellen folytatja szereplését, a csoportból az első négy jut a negyeddöntőbe.

 

(MTI)

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
legolvasottabbak
Spartan Race 2025 Szombathely: mutatjuk a programot és az útlezárásokat
Jövő szombaton (április 12-én) ismét a Spartan Race a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozatának helyszíne lesz Szombathely. 30 országból 3500 versenyző érkezik a városba, az esemény lebonyolítása útlezárásokkal is jár.
Itt mérik a rendőrök a sebességet a Speedmarathon során
Április 9-én 6 órától 24 órán keresztül az összes traffipax élesben üzemel a vármegyénkben, sőt az egész országban, olvasható a Vas vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
7-8. évfolyamos tanulók versengtek történelemből
7-8. évfolyamos tanulók vettek részt a XXXII. Országos Történelem Tanulmányi Verseny döntőjén, melyet a Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban tartottak, derül ki a központ sajtóanyagából.
Vármegyei I. osztály: két hazai győzelem a vasárnapi nap mérlege
A Csepreg a Rábapatyot, a Szarvaskend a Vépet felülmúlva tartotta otthon a bajnoki pontokat.
A tökéletes húsvéti sonka nyomában: a hagyományos, lassan pácolt termékeket keresik a magyarok
Hagyományos, lassú pácolású, harmonikus fűszerezésű, füstölt és nem rágós. A magyarok szerint ezek a legfontosabb ismertetőjelei a tökéletes húsvéti sonkának – derült ki a Békebeli termékeket gyártó Pick megbízásából készített friss reprezentatív kutatásból. Azt is megtudtuk, mi alapján választanak az ünnepre sonkát a magyarok, mennyire népszerűek a hagyományos húsvéti ételek és megmutatjuk, hogyan kell megfőzni a húsvéti sonkát.
Bahreini Nagydíj: Piastri rajt-cél győzelmet aratott Szahírban
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjon Szahírban.
Változékony idő várható a jövő héten, de Húsvétvasárnap már ismét kisüt a nap
A jövő hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Pénteken ismét felhősebb idő várható, de a hét végén már általában gomolyfelhős, napos időre kell készülni, Húsvétvasárnap 18-24 Celsius-fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.