Szervusz, Tanszék! – 30 év után bezárt a szombathelyi zenei tanszék Géfin utcai épülete

Három évtizedes működése alatt sok hallgatónak, oktatónak, leendő ének-zene tanárnak, zenésznek jelentette a második otthont az Öntöde egykori épülete. A hajdani Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, ma ELTE SEK Zenepedagógiai Tanszékének Géfin utcai épületét múlt hétvégén bezárták: az Eötvös Loránd Tudományegyetem sajtóosztályának indoklása szerint a gyárépületből kialakított tér műszaki állapota már nem alkalmas a mindennapi munkára és a hangszerek tárolására, így a tanszék február 23-tól az egyetem D épületébe költözött. 

Gépcsarnokból bájos művészeti tér

– A Géfin utcai tanszéknek már a születése is mesébe illő – idézi fel Vinczeffy Adrienne, aki 2017-ig volt a tanszék vezetője, s a Berzsenyi Dániel Vegyeskar karnagya. – A Berzsenyi Dániel Főiskola zenei tanszéke eredetileg a C épületben székelt, ám a hely szűkössége, illetve az, hogy jó hangosak voltunk, és zavartuk az alattunk lévő Marxista-Leninista (később Társadalomtudományi) Tanszéket, költözést kívánt.

A legendás Géfin utcai épület (Fotó: Nagy Jácint)

Pusztai János, a főiskola akkori igazgatója közölte, hogy a tanszék megkapja a volt Öntöde és Fémmegmunkáló Vállalat egy épületét, pontosabban a gépcsarnokot, melyet eleinte bérelt, majd meg is vásárolt az intézmény. Csarnoképület lévén, tetejét hatalmas vaskonzolok tartották: ehhez kellett igazodni az átépítésnél, ami nagyon jól sikeredett, különösen szépészeti szempontból. 

Akkoriban szolfézst tanított a tanszéken a neves szombathelyi belsőépítész, Sellyei Gábor felesége, így Gábor megtervezte, a Raszter Kft. pedig kivitelezte az átalakítást. Az épületet függőlegesen kettéosztották, így emeletet kaphatott, kivéve a középső részt, a majdani koncerttermet, ahol megmaradt az eredeti belmagasság. – Ettől lett az egész varázslatos – idézi fel Adrienne –, na meg attól, hogy az ormótlan vaskonzolokat oszlopokkal, ívekkel tüntették el: végül háromhajós templomra emlékeztető dizájnt kapott a terem. Kívül csavart törpeoszlopok, kissé rusztikus lépcső tette még bájosabbá a képet, melyen az ablakai miatt, érdekességképpen, kissé az ipari jelleg is visszatükröződött.

Legenda születik - összefogásból

Az átépítés 1995-re elkészült, ám, mivel a berendezésére már nem volt pénz, a költözésre várni kellett. És itt jön a helyi regény: Adrienne azon a nyáron sorra járta a szombathelyi iskolákat, óvodákat, intézményeket, és mindenhonnan (még egy pékségből is) segítséget kapott. Pontosabban szekrényt, széket, padot a leendő tanszéképület részére. Képkeretezőknek hála megvalósult a tükörfal, dr. Konkoly István megyéspüspöktől templomi padok, szekrények érkeztek. Amit tudtak, felhasználtak: még egy zsúrkocsinak is találtak szerepet.

Utoljára csendült fel a kórus a koncertteremben (Fotó:Öregdiák)

– A sokféle helyről kapott adomány ugyan nem adott egységes dizájnt a berendezésnek, de valami bumfordi bájt igen, nem beszélve arról az érzésről, hogy ingyen, ajándékokból rendezhettük be az összes termünket – emlékszik Adrienne. A koncertterembe, ahol a világ sok országában fellépő Berzsenyi kórus is próbált, a Falco leselejtezett kárpitos székei kerültek – hármasával összehegesztve. Csupán az 1-es terem, a zenetörténeti előadó kapott új bútorokat pályázati pénzből, amiből akkoriban divatos music centereket is beszereztek. 

Hogy a kissé kopott berendezés ne fessen hervatagon, egy vödör benetton-zöld festékkel kenték át egy hétvégén tanárok, diákok, és függönnyel is feldobták a termeket. Az épületben, mely a három évtized alatt az oktatáson túl összművészeti konferenciáknak, kiállításoknak, művészeti programoknak és fesztiváloknak is helyet adott, vendégszobákat alakítottak ki, ahol a más városból érkező előadókat, vendégművészeket tudták elszállásolni.

Egy régi koncert az épületben: a felvételen jól látható a jellegzetes építészeti megoldás (Fotó.Facebook)

"Bebútoroztam a tanszéket, akkor költözhetünk?" – kérdezte aztán 1995 őszén Vinczeffy Adrienn Pusztai Jánostól, aki eleinte nem hitte el, amit hall, majd, látván az eredményt, azt válaszolta: "Neked itt egyszer szobrot fognak állítani!"  Nos, ez a happy and most attól lett szomorkás, hogy a mesébe illőn megszületett tanszéképületet, kissé méltatlanul, nagy csendben, éppen a 30. születésnapján bezárták.

Szervusz, Tanszék!

Február 22-én, szombaton tanárok, volt oktatók és hallgatók egy utolsó farsanggal búcsúztatták el az épületet, s mindazt, amit nekik a Géfin utcai ház jelent: egy összetartó, családias, szerető, életre szóló közösség kapcsolódási terét. A "bezárási bulit", közkívánatra, a volt tanszékvezető nyitotta meg. A 12-es teremben, ahol 22 évig tanított, még ott áll a zongora (a többi hangszert mind elvitték már), rajta, nem tudni, mi okból, a "SEHOVA" felirat. 

A hangszeren Müller Péter egykori növendék (ma Ausztriában zongoratanár) játszott egy utolsót, könnyeket csalva a búcsúzók szemébe. Az 1-es teremben, ahol hagyományosan a koncert utáni levezető bulikat tartották, ezen a szombaton is nagy ünneplést csaptak: öregdiákok (közel ötvenen, többen külföldről tértek vissza erre az estére) és tanárok – Farkas Erzsébet énektanárnő, Tamás Kata zenetörténet-tanárnő és Horváth Barnabás zeneszerző – jöttek el. 

Bezárult egy ajtó, lezárult egy korszak (Fotó: Öregdiák)

A néhai kórustagok, alkalmi kórust alkotva, Vinczeffy Adrienn vezényletével ezen a szombaton is énekeltek: Kodály Esti dala, Szokolay Örvendjetek az Úrnak, Karai Vidám nótája és Bárdos Dana-Danája hangzott fel. Beéneklés, egy szál próba nélkül úgy, olyan gyönyörűségesen, hogy csoda. – Akkor jöttem rá, hogy ezt a vegyeskart most hallottam utoljára, és most el kell ezt engednem. Már nincs hova visszamenni – mondja végül az egykori tanszékvezető.
Az utolsó farsangi bulit közös fotózás zárta a tanszék előtt. Volt, aki búcsúzásként megpuszilta az ajtófélfát: "Szervusz, Tanszék!". Aztán Vinczeffy Adrienn elfordította a kulcsot a Géfin utcai épület zárjában, melynek további sorsáról egyelőre semmit nem tudunk.

(Tar Patrícia)

(Fotó: Nagy Jácint)