Választottak a diákok: új polgármestere van a szombathelyi diákönkormányzatnak
Diákoktól volt hangos a városháza első emelete április 17-én, megtartotta ugyanis éves választását Szombathely MJV Diákönkormányzata (VDÖK). A program a nagyteremben kezdődött a megnyitóval, melyen köszöntőt mondott dr. Nemény András polgármester.
„Itt szoktam ülni ebben a teremben, amikor polgármesterként vezetem a közgyűlést, de ilyen vidám látvány ritkán szokott fogadni. Jó látni benneteket így ebben a szerepben. Tudom, hogy most többen izgulnak, mert mégiscsak egy választás lesz, de higgyétek el, a falaknak jó az aurája, itt csak jó dolgok történhetnek. Biztos vagyok benne, hogy a következő diákönkormányzat is nagyszerű lesz” – kezdte a polgármester.
Emlékeztetett, annak idején Wagner András, a rendszerváltás utáni első polgármester álmodta meg, hogy egy diákönkormányzati választáson legyen diákpolgármestere a városnak. Szerette volna, hogy minél inkább részt vegyenek a diákok is a város közéletében, hogy legyen lehetőségük megmutatni magukat és információkat is szerezzenek.
„Én magam is ebben a szellemben gondolkoztam az elmúlt öt évben. Azt mondtam az első pillanattól kezdve minden diákpolgármesternek, hogy az én ajtóm nyitva áll. És volt is olyan polgármester, aki élt ezzel: amikor szünet volt vagy lyukasóra, akkor megkeresett, hogy bejöhet-e. Felpattant a rollerére, gyorsan megbeszéltük, amit meg kellett, majd ment is vissza” – mesélte, hozzátéve, ezzel a lehetőséggel az új diákpolgármester és alpolgármesterek is élhetnek majd.
Jár a dicséret
A polgármester szerint dicséret illeti az előző ciklust, mert igazán komolyan vették a feladatukat, sok diákot bevontak és lehetőséget adtak nekik, hogy részt vegyenek különböző programokban és a közéletben is.
„Ehhez persze kell lelkesedés, kreativitás, és olyan programok is, amikre szívesen mennek az emberek. Ezt nem kis dolog megcsinálni, főleg egy ciklus alatt, úgyhogy szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni nektek ezt a ciklust, nagyszerű volt” – mondta.
Majd a leköszönő beszédek következtek. Elsőként Pataki Gergely általános iskolai diák-alpolgármester értékelte az elmúlt évét, és elköszönt jelenlegi pozíciójától. Elmondta, hogy bár Wagner András 1994-ben, azaz pontosan 30 éve alapította a Városi Diák Önkormányzatot, ő ennek csak az egy tizede alatt, azaz három éve részese.
„De ebben a három évben is annyi tapasztalat, jó élmény, sikerélmény ért, ami azt gondolom, hogy minden szombathelyi, sőt minden az országban élő diákot is megillet. Bízom abban, hogy ma mi is, illetve, hogy júniusban ő is folytathatja a pályáját. Köszönjük szépen neki, a városvezetésnek, illetve Engler Felíciának, az önkormányzat ifjúsági referense hatalmas támogatását, ami nélkül most fele annyi sem lenne, amit sikerült végrehajtanunk az elmúlt években” – zárta mondandóját.
„A diákönkormányzat teljesen megváltoztatta az életemet”
Porpáczy Marcell, a középiskolás diák-alpolgármester is azzal kezdte, hogy újabb sikeres évet tudhatnak maguk mögött. Mint mondta, anno médiafőnökként kezdte a diákönkormányzati munkát, majd a 2023-as évben alpolgármester lett.
„A diákönkormányzat teljesen megváltoztatta az életemet. Lehetőséget ad arra, hogy segítsem, támogassam a diákokat, programokat szervezzek számukra. Rengeteg tapasztalatot, barátot szereztem ebben az elmúlt két évben, amit nagyon hálásan köszönök nektek. A választási programomból megvalósult az állatmenhely segítése, a sportbajnokság, a kapcsolattartás más városok diákvezetőségével és a városi gólyaavató. Folyamatosan részt vettünk a város rendezvényeken, a karneválon, a nemzeti ünnepeken és a majálison is. A tervezett programok közül a továbbtanulási börze maradt el, ami megrendezésre került városi szinten a kormányhivatal által 8. osztályos tanulók számára” – sorolta, majd ő is köszönetet mondott leköszönő társainak, Alacsony Ákos jegyző-sportigazgatónak, Engler Felíciának és Gálffy Annának, illetve dr. Nemény Andrásnak.
Görcz Gergely diákpolgármester a vezetőség nevében egy kicsit hosszabban visszatekintett az elmúlt egy év eseményeire, hiszen temérdek programot sikerült megvalósítaniuk.
„Az elmúlt egy évben rengeteg változás történt az életemben, rengeteg új kapcsolatot és ismeretséget szereztem, amiben rendkívül nagy szerepe volt a szombathelyi diákönkormányzatnak és Szombathely városának, és remélem, hogy ezek a kialakult kapcsolatok az életem hátralévő szakaszára is nagy hatással lesznek. De kicsit ugorjunk vissza az időben, kb. egy évvel ezelőttre, amikor ugyanitt álltam, mint jelölt. Tele voltam ötletekkel, ambíciókkal és tervekkel arra vonatkozóan, hogy a következő egy évben mit is szeretnénk közösen megvalósítani a vezetőség többi tagjával együtt. Nagyon örülök neki, hogy a lehetőségeinket ki tudtuk maxolni, és szerintem a lehetőségeinkhez mérten nagyon sok programot meg tudtunk valósítani, egy nagyon széles palettát, egy nagyon széles érdeklődési kört le tudtunk velük fedni” – mondta.
Új színt csempésztek a szombathelyi diákéletbe
Hozzátette, nemcsak az elmúlt évek hagyományait tudták folytatni (VDÖK roadshow, városi gólyaavató), hanem több olyan programot is megvalósítottak, melyre korábban még nem volt példa, ezekkel pedig új színt is tudtak csempészni a szombathelyi diákéletbe. Ilyen a cserediákprogram, a márciusban elindított, hiánypótló HaBár beszélgetés-sorozat vagy az első diákönkormányzati sportnap, ami akkor népszerűségnek örvendett, hogy egy idő után már a diákönkormányzat is nehezen tudta koordinálni a rengeteg megjelent embert a Sportligetben.
„Nyáron megvalósult az egyik legfontosabb programpontunk is, hiszen nagyon szerettünk volna kapcsolódási pontot találni az ország más diákszervezeteivel, diákönkormányzataival, ezáltal kitágítani a VDÖK lehetőségeit. A pécsiek kezdeményezésére részt vettünk több városi diákönkormányzattal együtt a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon, majd erre válaszul mi is meghívtuk őket a Savaria Karneválra augusztus végén. Ezt remélem, a következő években is meg tudjuk őrizni és termékenyen művelni” – árulta el.
Majd ő is köszönetet mondott az elmúlt egy évért és előre is sok sikert kívánt utódjának, illetve a VDÖK vezetőségének a következő évre. Hozzátette, hogy minden körülmények között számíthatnak rá a jövőben is, és amennyiben igénylik, igyekszik nekik minden támogatást megadni nekik, segíteni őket a háttérben is.
„Egy szó, mint száz: köszönöm neked az elmúlt egy évet Szombathely, hiszen ha el is hagylak téged, örökké megmarad az emlékezetemben az az egy év, amit itt töltöttem diákpolgármesterként” – zárta.
Odafigyelnek a diákokra
Mint Engler Felícia ifjúsági referens mondta, az idei és az előző év is megcáfolta azt, ami miatt nagyon sok vád éri a diákönkormányzatot: hogy csak programszervezésről szól az életük. Bebizonyították, hogy nem csak zenés-táncos programokat szerveznek, hanem igenis odafigyelnek a diákokra a vezetők, és meghallgatják a kérdéseiket. Hozzátette, ezért lenne jó, ha a roadshow-val mindenhova eljutnának és ha naprakész adatbázisuk lenne arról, hogy éppen kik a diákönkormányzati elnökök és őket is meg tudnák keresni, mert egyre több olyan visszajelzést kapnak, hogy nem jutnak el bizonyos információk a diákokhoz.
„Van Facebook- és Instagram-oldalunk, írhattok nekünk bármikor, megkereshetitek akár az éppen regnáló vezetőket, akár a régi vezetőket is, ha érdekel bármelyik program. Szeretnénk, ha tényleg pezsgő diákélet lenne itt Szombathelyen, hiszen a Covid elég rendesen alátett szinte minden közösségi programnak, de szerencsére az elmúlt három-négy évben a tisztségviselők rendkívül megfeszített munkával újra magas színvonalra emelték ezeket” – tette hozzá.
Kvízest, adománygyűjtés, zöldprogram, befogadás
Ezek után jöhetett a jelöltek bemutatkozása, a kampánybeszédek után pedig lehetett kérdezni is tőlük, de mindenki legnagyobb meglepetésére ezzel most senki sem élt.
Az általános iskolai diák-alpolgármesteri címért Kalmár Flóra indult, koalícióban Porpáczy Marcellel, aki újraindult a középiskolai diák-alpolgármesteri címért. Közös programtervükben szerepel kulturális és közösségi programok, színházi előadások, sportrendezvények, kvízest szervezése, adománygyűjtés, jótékonykodás, más diákönkormányzatokkal való együttműködés és egy zöldprogram, melynek része a szemétszedés, a faültetés, a szelektív hulladékgyűjtés és az elemgyűjtés népszerűsítése.
Marcell a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Szakképző Iskola tanulója, mint mondta, a visszajelzések alapján barátságos és jó kommunikációs készséggel rendelkezik, munkavégzése kitartó és megbízható. Folyamatosan támogatja a közösségi média fejlődését, melyet megválasztása esetén tovább szeretne folytatni.
Flóra a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola végzős tanulója, a 2024-es tanévtől pedig a Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikumban folytatja majd tanulmányait.
„Érzem, hogy nyugodt személyiségemmel és kiváló szervezői képességemmel eredményesen tudom szolgálni a többi általános iskola érdekeit és céljait. Szeretném előmozdítani a befogadást, új diákok beszervezését a diákönkormányzatba, hogy minden diák érezze, képviselve van, és fontos szerepet játszik az iskolai közösségben. Fontos feladatomnak tekintem, hogy ösztönözzem az általános iskolás diákok részvételét és beleszólását a DÖK által szervezett programokba” – árulta el.
Így volt ez a tavalyi évben is, amikor közös irányítással, nagy lelkesedéssel vettek részt általános iskolás diákok állatmenhelyeknek való adománygyűjtésnél és a karácsonyi cipősdoboz akcióban is, de szeretnének nyitni a még kisebb korcsoportok felé is, így a Mikulás hetében terveznek ellátogatni néhány szombathelyi óvodába és karácsonyi adománygyűjtést is szervezni.
Szoros együttműködést szeretnének más városok diákönkormányzataival, és növelni a tagok aktivitását. Fontosak mindkettőjük számára Szombathely értékei és azok megőrzése, illetve a város történetének megismertetése más városokból érkező diákokkal. De nem zárkóznak el az újításoktól, örömmel vesznek minden új ötletet és támogatják az új innovációkat is.
Városi diákbál, sítábor, jogosítványszerzés
A diákpolgármesteri posztért Pataki Gerely indult, aki először is egy kis meglepetéssel készült: okulva a tavalyi esetből, amikor egy férfi erős és nem éppen oda illő, például földrajzi kérdésekkel bombázta. Gergő így hozott egy Európa, egy Ázsiai, illetve egy Afrikai fővárosait bemutató térképet, ha esetleg a jelenlévők közül lenne olyan, aki azért jött, hogy földrajztudást szerezzen.
„Rátérve a komolyabb részre: bármennyire is azt gondolná az átlagember, hogy ellenfél nélkül könnyű dolga van a jelölteknek, szerintem ez nem így van. Sőt, épp ellenkezőleg. Mert ha az ember két-három ellenféllel indul, akkor a cél a többség bizalmát elnyerni, viszont így arra kell törekedni, hogy mindenki bizalmát elnyerje, ami persze lehetetlen, de én most erre törekszem” – mondta, majd a jövő évi terveiből említett néhányat.
Gergő több éve felelőse a városi gólyaavatónak. A visszajelzések szerint a diákok szeretnének más jellegű feladatokat is, ezért célja egy kicsit átírni a feladatsort, újításokat belevinni, esetleg a megszokott helyszín helyett valami újat is kipróbálni, de mindez a költségvetésen múlik. A kulturális és közösségi programok keretében, amennyiben Görcz Gergely leköszönő polgármester támogatja, szeretnék továbbvinni a HaBár beszélgetés-sorozatot, ugyanis tapasztalatból tudja, hogy jó hangulatban telnek és nagy rá az érdeklődés is.
Szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni az egynapos sportrendezvényekre, a sítáborokra és továbbvinni a sportbajnokságot is, mélyebb kapcsolatot kialakítani a Falco KC-vel, illetve egy új hagyományt is terveznek: a városi diákbált, amit a tervek szerint jövő év elején, a báli szezonban rendeznének meg.
Beszélt a jogosítványszerzés fontosságáról is, szeretne arra törekedni, hogy legyenek olyan nyitott, elméleti előadások, mellyel megkönnyíthetik a diákok életét vagy akár megállapodást kötni egy autósiskolával. De olyan más érdekes és hasznos előadásokat is szeretnének szervezni, mint a kibervédelem vagy a tudatos pénzügyi gazdálkodás és be szeretné vezetni a képviselői fogadóórát a diákönkormányzatnál is.
A kampánybeszédek után Engler Felícia részletesen ismertette a szavazás menetét, majd indulhatott is a voksolás. A szavazatok összeszámolásának ideje alatt zenés piknikkel várta a fiatalokat a VDÖK a teraszon, volt zene, pogácsa, üdítő. A program aztán az eredményhirdetéssel zárult nem sokkal fél egy után. A szombathelyi diákok végül 49 szavazattal Kalmár Flórát választották általános iskolai diák-alpolgármesternek, 54 szavazatot kapott középiskolai diák-alpolgármesterként Porpáczy Marcell, Pataki Gergely pedig 66 szavazattal nyerte el a diákpolgármesteri tisztséget.
CzB
Fotó: Bonyhádi Zoltán
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.