km/óra
  2024.10.01., kedd  •  Malvin napja
Sztrókot kapott Brian May, a Queen legendás gitárosa

Sztrókot kapott Brian May, a Queen legendás gitárosa

Kisebb válságba került karrierjét illetően, ugyanis lebénult a bal karja is.

„Azért jelentkezem, hogy mindenekelőtt jó hírt hozzak nektek, mert azt hiszem, jó hír az, hogy az elmúlt napok eseményei után tudok gitározni. És ezt azért mondom, mert kétségbe vontam, hogy tudni fogok majd újra gitározni egy kis egészségügyi probléma miatt. Körülbelül egy hete történt, hogy egy kisebb agyvérzést kaptam és hirtelen nem tudtam uralni a karomat. Ez egy kicsit ijesztő volt”

– árulta el egy minap megosztott videóban Brian May.

A Queen legendás gitárosa hozzátette, szándékosan nem árult el eddig semmit, mert nem akarta, hogy mindenki rázúdítsa a sajnálkozó, együttérző üzeneteket, főleg, hogy minden a legnagyobb rendben, csak éppen „szobafogságban” van. Elmondta, hogy a kórházban a lehető legjobb ellátást kapta, most otthon lábadozik, nem vezethet, nem ülhet repülőre, nem csinálhat semmit, ami stresszt okozna és túl magasra ugrana tőle a pulzusa.

Fotó: Instagram/Sir Brian May

Savaria Fórum 33. évfolyam 33. szám - 2024.09.27.
Savaria Fórum 33. évfolyam 33. szám - 2024.09.27.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Isten éltesse, Vujity Tvrtko !
Ma 52 esztendős. 1972. szeptember 24-én született Vujity Tvrtko (születési nevén Balogh Szilárd, horvátul: Tvrtko Vujić) Joseph Pulitzer-emlékdíjas horvát származású magyar író, újságíró, Magyarország népszerű televíziós riportere, a Pokoli és Angyali történetei mellett több sikerkönyv szerzője. Eddig mintegy húsz könyve jelent meg.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.