km/óra
  2024.12.21., szombat  •  Tamás napja
2800 vidéki büfé kaphat egymillió forintos támogatást

2800 vidéki büfé kaphat egymillió forintos támogatást

Összesen 2,8 milliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra pályázhat keddtől országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé - jelentette be közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Az üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordíthatják az igénylők. De felhasználhatják energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, vagy akár nagyobb beruházásokhoz is. A november 30-áig tartó pályázat immár ötödik üteme a kormány vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának.

A Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatára, az ágazat további erősítése érdekében írta ki idén májusban nagyértékű fejlesztési pályázatát a kormány. A támogatási program célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt.

A korábbi szakaszokban az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek, cukrászdák, zenés-táncos szórakozóhelyek, alkalmi vendéglátó üzletek, kávéházak és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek hívhattak le támogatást. A program további szakaszaiban pedig az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket.

A kiírók felhívják a figyelmet, hogy a program maximum 2800 pályázat befogadását teszi lehetővé, így nem mindegy, hogy a jelentkezők mikor adják be igényeiket. A sorrendet a beérkezés alapján határozzák meg. Ugyanakkor a vidéki, egész évben nyitva tartó büfék nagy számára való tekintettel, a mostani kiírás hosszabb időszakot biztosít a jelentkezésre. Az üzemeltetők egészen november 30-áig adhatják be igényeiket a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerén keresztül.

(MTI)

Fotó: Budapestkornyeke.hu

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 44. szám - 2024.12.13.
Savaria Fórum 33. évfolyam 44. szám - 2024.12.13.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Lázár János szerint eddig azért nem fejlesztették a vasutat, mert nem voltak biztosak benne, hogy az embereknek ez kell
Ezt az Építésügyi és Közlekedési miniszter a vásárhelyi Rádió7 Közös nevezője című műsorában mondta, amit a Szegeder szemlézett. Lázár János szerint átlagban négyből csak egy vonat késik, ez ugyan rosszabb arány, mint Európában, de nem gondolja, hogy minden tekintetben elviselhetetlen, hiszen „a hírekbe és a politikába az kerül be, ami rossz”. De most már nagy fejlesztséeket ígért.
Emeli a kormány a jövedéki adót, januártól megint ugrik az üzemanyagok ára
Tavaly januárt egy 40 forintos drágulással kezdtük, ez most kisebb lesz, de nem jelentéktelen.
Gondolkodjunk el szeretteink körében
Németh Judit művésznőt, a Weöres Sándor Színház egyik alapítóját mindenütt szeretet övezi. Ő maga is a sugárzó szeretet. Most vasi Prima, tavaly Aase-díjat kapott. A karácsonyairól (is) beszélgettünk vele.
Nagyobb az esélye, hogy nem lesz Haladás nevű futballcsapat tavasztól az NB III-ban, minthogy lesz
Erről dr. Czeglédy Csaba posztolt, áttekintést adva az elmúlt félév Haladást érintő történéseiről. A lényeg: ha a HVSE december 31-ig nem tud olyan papírt prezentálni az MLSZ-nek, hogy tartozásmentes az egyesület, akkor hiába is adta át a harmadosztályú indulás jogát az új, tiszta viszonyok között létrejött városi többségi tulajdonú gazdasági társaságnak, a szövetség kizárja a csapatot a harmadosztályból.
Hatalmas nemzetközi botrány lett abból, hogy Magyarország politikai menedékjogot ad egy korrupcióval vádolt lengyel politikusnak
Marcin Romanowski a Fidesz lengyel szövetségesének számító Jog és Igazságosság (PiS) párt igazságügyminszter-helyettese volt az előző lengyel kormány idején, most korrupciós ügyek miatt zajlik ellene eljárás hazájában, ami elől Magyarországra menekült, ahol politikai menedékjogot kapott. Hogy egyik EU-s ország igazságszolgáltatása elől a másikba menekülve valaki politikai menedékjogot kérjen és kapjon is, az példátlan az unióban.