km/óra
  2024.12.21., szombat  •  Tamás napja
Burkolatjavítási munkák miatt teljes útzár lesz több vármegyei mellékúton

Burkolatjavítási munkák miatt teljes útzár lesz több vármegyei mellékúton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő időszakban burkolatjavítási munkákat végez a magyarnádaljai bekötőúton és a Csákánydoroszló-Vasalja összekötő utakon. Mind a két szakaszon 1-1 munkanapra teljes útzárat kell bevezetnie a szakembereknek a munkavégzés idejére.

A magyarnádaljai bekötőúton 2024. október 21-én, hétfőn 7 óra és 17 óra között zajlanak majd a munkálatok teljes útzár bevezetése mellett. A közlekedők úticéljuktól függően - a jelzőőrök helyszíni tájékoztatása alapján - a lezárt útszakaszra, a munkaterület határáig indokolt esetben behajthatnak. A megkülönböztető jelzést használó járművek, illetve a Volánbusz járművei a munkaterületen át tudnak haladni. 

A Csákánydoroszló - Vasalja összekötő úton, Kemestaródfa és Vasalja között 2024. október 22-én, kedden 7 óra és 17 óra között zajlanak majd a munkák, melynek idejére szintén teljes útlezárást vezetnek be a szakemberek, ezért terelőúton lehet közlekedni. A lezárt útszakasz két végén jelzőőrök irányítják majd a forgalmat. Mivel nem a teljes szakaszon zajlik majd a munkavégzés, de forgalombiztonsági okokból szükséges a teljes szakasz lezárása, ezért a közlekedők úticéljuktól függően a jelzőőrök helyszíni tájékoztatása alapján a lezárt útszakaszra, a munkaterület határáig indokolt esetben behajthatnak. 

A megkülönböztető jelzést használó járművek, illetve a Volánbusz járművei a munkaterületen itt is át tudnak haladni. Terelőútnak   Kemestaródfa - Horvátnádalja - Magyarnádalja - Vasalja útvonalat javasolja a közútkezelő.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbá arra kér mindenkit, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a korlátozáshoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. 

A korlátozással járó munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kérik, a felújítási munkákat az ő érdekükben végzik el, áll a Közút közleményében. 

Fotó: illusztráció/Infostart
 
kapcsolódó cikkek
Péntekig teljes útzár lesz Szalafő és Farkasfa között: burkolatot javítanak
Péntekig teljes útzár lesz Szalafő és Farkasfa között: burkolatot javítanak
A Magyar Falu Program keretében burkolatjavítási munkákat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 7455-ös Őriszentpéter-Máriaújfalu összekötő út 1,4 kilométeres szakaszán, Szalafő településen. A munkálatok augusztus 18-a, péntekig 7-16 óra között zajlanak, ezalatt teljes útzár van érvényben a szakaszon, ezért terelőúton lehet közlekedni. A munkaidőn kívüli időszakban a munkaterületen félpályás forgalomkorlátozás van érvényben, jelzőlámpás irányítással.
Teljes útzár lesz Őriszentpéter és Szalafő-Pityerszer között burkolatjavítás miatt
Teljes útzár lesz Őriszentpéter és Szalafő-Pityerszer között burkolatjavítás miatt
A Magyar Falu Program keretében burkolatjavítási munkákat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 7455-ös Őriszentpéter-Máriaújfalu összekötő úton Őriszentpéter és Szalafő-Pityerszer települések között. A munkálatok várhatóan augusztus 21- 24. között, reggel 7 és délután 16 óra között zajlanak, melynek idejére teljes útlezárást vezetnek be a szakemberek, ezért terelőúton lehet közlekedni. A megadott időszakon kívül a munkaterületen félpályás forgalomkorlátozás lesz érvényben, jelzőlámpás irányítással, közölte a közút.
Burkolatjavítási munkák miatt teljes útzár lesz az Ispánk felé vezető úton
Burkolatjavítási munkák miatt teljes útzár lesz az Ispánk felé vezető úton
Burkolatjavítási munkákat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az Ispánkra vezető bekötőút 500 méteres szakaszán. A munkálatok várhatóan október 25-én 7.30 és 17 óra között zajlanak, melynek idejére teljes útlezárást vezetnek be a szakemberek, ezért terelőúton lehet közlekedni, közölte a közút.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 44. szám - 2024.12.13.
Savaria Fórum 33. évfolyam 44. szám - 2024.12.13.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Lázár János szerint eddig azért nem fejlesztették a vasutat, mert nem voltak biztosak benne, hogy az embereknek ez kell
Ezt az Építésügyi és Közlekedési miniszter a vásárhelyi Rádió7 Közös nevezője című műsorában mondta, amit a Szegeder szemlézett. Lázár János szerint átlagban négyből csak egy vonat késik, ez ugyan rosszabb arány, mint Európában, de nem gondolja, hogy minden tekintetben elviselhetetlen, hiszen „a hírekbe és a politikába az kerül be, ami rossz”. De most már nagy fejlesztséeket ígért.
Emeli a kormány a jövedéki adót, januártól megint ugrik az üzemanyagok ára
Tavaly januárt egy 40 forintos drágulással kezdtük, ez most kisebb lesz, de nem jelentéktelen.
Gondolkodjunk el szeretteink körében
Németh Judit művésznőt, a Weöres Sándor Színház egyik alapítóját mindenütt szeretet övezi. Ő maga is a sugárzó szeretet. Most vasi Prima, tavaly Aase-díjat kapott. A karácsonyairól (is) beszélgettünk vele.
Nagyobb az esélye, hogy nem lesz Haladás nevű futballcsapat tavasztól az NB III-ban, minthogy lesz
Erről dr. Czeglédy Csaba posztolt, áttekintést adva az elmúlt félév Haladást érintő történéseiről. A lényeg: ha a HVSE december 31-ig nem tud olyan papírt prezentálni az MLSZ-nek, hogy tartozásmentes az egyesület, akkor hiába is adta át a harmadosztályú indulás jogát az új, tiszta viszonyok között létrejött városi többségi tulajdonú gazdasági társaságnak, a szövetség kizárja a csapatot a harmadosztályból.
Hatalmas nemzetközi botrány lett abból, hogy Magyarország politikai menedékjogot ad egy korrupcióval vádolt lengyel politikusnak
Marcin Romanowski a Fidesz lengyel szövetségesének számító Jog és Igazságosság (PiS) párt igazságügyminszter-helyettese volt az előző lengyel kormány idején, most korrupciós ügyek miatt zajlik ellene eljárás hazájában, ami elől Magyarországra menekült, ahol politikai menedékjogot kapott. Hogy egyik EU-s ország igazságszolgáltatása elől a másikba menekülve valaki politikai menedékjogot kérjen és kapjon is, az példátlan az unióban.