Ebből a szombathelyi gimnáziumból tanulnak tovább a legtöbben az ELTE-n
Eötvös Loránd Tudományegyetem október 11-én tizenkettedik alkalommal rendezte meg összegyetemi nyílt napját. Mint minden évben, az egyetem idén is az ELTEfeszten mondott köszönetet azoknak a kimagasló oktatói–tehetséggondozói munkát végző középiskoláknak is, ahonnan a legtöbb diák érkezett szeptemberben az ELTE-re, számol be róla az intézmény közösségimédia felületén.
Az öt intézmény között 2024-ben is ott volt a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium, amelynek közössége is Ezüst Eötvös-díjban részesült. A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium évről évre az első vagy második helyen szerepel azok között az intézmények között, amelyekből a legtöbben választják az ELTE szombathelyi képzéseit.
A többi Ezüst Eötvös-díjas intézmény 2024-ben: a Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium, a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, a Kőbányai Szent László Gimnázium, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium és a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium közössége. Utóbbi középiskolából is sokan tanulnak tovább az ELTE szombathelyi campusán.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.