Fekete pont: bukott (iskola) rendszer

A társadalom jelentős részének a közönye a legfőbb oka annak, hogy évről évre, napról napra erodálódik az ország morális állapota. Az oktatás. Az egészségügy. A demokrácia.

Az újabb és újabb generációk tagjait belekényszerítik – akaratukon kívül – abba, hogy ne legyen önálló gondolatuk, elképzelésük. Eszükbe ne jusson lázadni a hatalmi hierarchia gépezete ellen, mert megüthetik a bokájukat. Megbélyegzik, kirekesztik, kiradírozzák őket. Akárcsak a szüleiket, ha mer(né)nek véleményt nyilvánítani munkahelyen. Iskolában. Hivatalban. Üzemben. Kulturális intézményben. Bárhol. Aki nem veszi tudomásul, hogy kuss a neve, mert nincs bent a brancsban, annak a nertársak (Karsai Dániel alkotmányjogász, emberjogi aktivista /1977. március 28. – 2024. szeptember 28./ szóalkotása) ellehetetlenítik az életét. Mindezeket az embertelenségeket ábrázolja Szimler Bálint (1987) Fekete pont című alkotása.

Mondani se kell, hogy az államtól huncut vasat nem kapott a mozijához. Miközben történelemhamisító filmes förmedvények feneketlen zsákként nyelik el a létfenntartásukért nap mint nap vérrel-verítékkel küzdő adófizetők pénzét.

A Fekete pont – mértékadó főszereplői: Mészöly Anna, Paul Mátis – iskolai etűdök, léttanulmányok sorozataként indul, végül kerek egésszé formálódik. Tudósít arról, amiket átéltünk gyerek- és ifjúkorunk sulijában. Felfeltörhet diákkori sérelem. Keserv. Kudarc. Kirekesztettség. Be-bevillanhat, ha esetleg mi leckéztettünk meg – igaztalanul – osztálytársat. Mivé is lettem azóta? Kihevertem az akkori megpróbáltatásokat? Kértem – bárminemű formában – bocsánatot attól, akivel cudarul elbántam? A Fekete pont kinek-kinek a saját tükörképe is (lehetne). Nemcsak az egykori énjéről, de a mai életviteléről szintúgy. Mennyire stabil a gerincem? Merem-e vállalni a véleményemet, a konfliktust akkor is, ha ezt adott hatalmasság sanda szemmel nézi? Büntet érte. Ha sorozatos kudarcok, bántások érnek, lesöprik az asztalról a jobbító szándékú megközelítéseket, alternatívákat, képes vagyok-e – merek-e – otthagyni csapot-papot? Főnökként megengedem-e az őszinte véleménynyilvánítást? Kreativitásra ösztönzök-e? Beismerem-e a tévedésemet? Képes vagyok-e (akár passzát-sóhajt követően) „bevállalni”: bocs’, nem volt igazam. Avagy fölfelé nyelvcsapás-világrekorder, lefelé taposómalom vagyok?

Az iskola az élet alfája, ómegája. A honi oktatásrendszer katasztrofálisabb, mint valaha.

Emberhez méltó jövőkép helyett többnyire megkeseríti mindnyájunk (ki ne lenne érintett?) életét. Szimler Bálint Fekete pontja nem csupán iskolai megfeddés. A rendszer összeomlásának látlelete. Nem maradhatunk tétlenek.

Szenkovits Péter

Borítókép: Vajda Réka/Fekete pont