Maradhatnak Magyarországon a Fülöp-szigeteki vendégmunkások
Ugyanis azt a feltételt szabták meg, hogy csak olyan országokból dolgozhatnak vendégmunkások itthon, amelyekkel Magyarország vagy az Európai Unió visszafogadási megállapodást kötött, vagy pedig amely ország rendelkezik Magyarországon egy olyan, az adott ország által államilag elismert szervezettel vagy irodával, amely kötelezettséget vállal arra, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó magyar jogszabályokban, illetve az Európai Unió jogi aktusaiban foglaltak be nem tartása esetében állampolgára elhagyja Magyarország területét, és ebbe az országba visszatér.
A csütörtök délután megjelent Hivatalos Értesítőben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleménye éppen a rendelet utóbbi pontjára hivatkozva nevezi meg a Fülöp-szigeteket a feltételnek megfelelő országként. Tehát maradhatnak, illetve jöhetnek a Fülöp-szigeteki vendégmunkások. Az nem derül ki a közleményből, hogy december 23. és január 9. között milyen ottani szervezet kezdett működni Magyarországon, amely a karácsony előtti kormányrendelet kiadásakor még nem volt - írja a HVG.
Borítókép: 2024. Szombathely, streetballverseny a Fő téren. Fotó: Nagy Jácint
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.