km/óra
  2024.12.03., kedd  •  Ferenc napja
Öt év krónikája VI.: járvány és kampány

Öt év krónikája VI.: járvány és kampány

Visszapillantó sorozatunk újabb része. 2022 elején a sokadik járványhullámot éltük át, április elején pedig országgyűlési képviselőket választottunk. Közben az orosz birodalmi álmokat újraélesztő Putyin kiadta a parancsot Ukrajna megtámadására – a háborútól még jobban felbolydult a világ. 2022 azzal kezdődött, hogy munkába állt a Blaguss 33 új Mercedes autóbusza, a Volán múzeumszökevényei után elég szembetűnő volt a változás. Az Éljen Szombathely! frakció aláírásgyűjtést indított, hogy a város is megkapja a kormánytól az önkormányzatot érintő elvonások és változások miatt kieső 3,4 milliárd forintot.

Választás: Csabák csatája

Április 3-ára írta ki az országgyűlési választást Áder János köztársasági elnök, a jogszabályok szerint ez volt a legkorábbi lehetséges időpont a választás megtartására. Az előzetes latolgatások és felmérések szerint csatatérkörzetnek ítélték a Vas megye 1. választókerületet, ahol dr. Hende Csaba (Fidesz-KDNP) és dr. Czeglédy Csaba (ellenzéki közös jelölt) feszült össze. Bár elég jól kirajzolódott, hogy a kormánypárti képviselő erőforrásban, médiatámogatottságban, gyakorlatilag mindenben előnyben volt, a meccs ekkor még nem tűnt lefutottnak.

Az egyéb évkezdő hírek: oltási akciónapokat tartottak, nehéz, de eredményes évet zárt a Berzsenyi Dániel Könyvtár 2021-ben, a hódok pedig alaposan átrendezték a Perint partját. Dr. Balogh Lajost, a Savaria Múzeum botanikus-muzeológusát választották az Év Vasi Emberévé, a közönségdíjat pedig rekordszavazattal dr. Grasselly Magdolna, a Markusovszky kórház koraszülött intenzív részlegének vezetője nyerte el.

Adjon a város az SZKKA csapatának ingyenes használatra önkormányzati telket munkacsarnok építésére, javasolta dr. Czeglédy Csaba képviselő – a közgyűlés egyetértett a javaslattal, majd hónap végén jelentették be, hogy Hende Csaba képviselő lett a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) tiszteletbeli elnöke, Pődör Zoltán ügyvezető elnök felkérésére.

A minimálbér és garantált bérminimum emelése miatt kaptak az önkormányzatok központi támogatást, azonban Szombathely esetében a pénz nem fedezte a többletkiadásokat, azokat a városnak kellett állnia, és az is kiderült, 2022-ben sem számíthat az önkormányzat az iparűzési adó megfelezése miatt kompenzációra. A januári közgyűlésen ezen el is vitáztak a felek (annyi vagy nem annyi), a Facebookon pedig egy füstölgő, 10 emeletes házakból álló szovjet lakótelepet vizionalizált az alkotó a Homok út felső szakaszára – az előző évben eladott területre 96 lakást tervezett a befektető, hosszú történet kezdődött ekkor.

Február elején 2016 után ismét demonstráltak a pedagógusok, kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, 45 százalékos béremelést kértek, 24 órában rögzítették volna a kötelező óraszámot. A Sportházban a Trianon-emlékmű építésére rendeztek jótékonysági estet 170 néptáncos, zenész és énekes összefogásával.

 

Kampánymotor berúgva

A kampány egyre jobban felpörgött, Szombathelyen járt Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, a fontosabb kijelentések: forrásokat és jogköröket adott volna vissza az önkormányzatoknak, megtartaná a TAO-t, mert a futball több, mint politika. Czeglédybe beleállt a Fidesz, hogy csak az ellene folyó bírósági eljárást akarja megúszni azzal, hogy képviselő akar lenni. (Czeglédy: egy fenét.)

A Homok utca 96 lakása ellen tiltakoztak a Parkerdő Lakóparkban élők, az akció kezdeményezője, Kremser Csaba maga vitte a 400 aláírást a polgármesternek. A Fidesz azzal állt elő, hogy hiába szerzett/intézett Hende Csaba 1,2 milliárd forint adófizetői pénzt a városnak fejlesztésre, a beruházások késve indultak el. A polgármester jelezte, hogy novemberben írták alá a támogatói szerződéseket, az előző városvezetéshez kötődő Szent Márton Terv esetében a szignálás és a munka megindulása között 12 hónap telt el – a leggyorsabb projekt esetén.

És ezzel meg is érkeztünk a kampány legforróbb szakaszába, ahol elkezdődött a politikai Fekete Péter, amelynek a lényege, hogy az ellenfeledet csökkent értelmű Micimackónak, magadat pedig fényességes és mindenható tündérlénynek kellett láttatni. Ehhez ügyek kellenek, ekkor került elő a régi strandból eladott 4480 négyzetméteres terület, ahova a beruházó lakásokat és üzleteket tervezett. Viszont a mentők és kórházi szakszervezet szerint inkább parkolókra lenne szükség – és ez a történet lett a végtelenségig csiszolva, hogy akkor a város vegye vissza, mit fizet az állam, s mit sem, de legfőképpen ki lesz hunyó és lúzer.

A Parkerdő Lakópark tiltakozása nem maradt visszhang nélkül, az áram- és vízproblémákra megoldás született (hosszú és rövid távú), és nagyjából ekkor dőlt el (be is jelentették), hogy megépül a körforgalom is az Emlékmű alatt – ami egyébként befektetői feladat lett volna, az oladi plató belterületbe vonásáért cserében, a Parkerdei és a Jégpince utcák felújításával egyetemben.

Február közepén hivatalosan is elindult a kampányidőszak, Czeglédy és Hende szinte azonnal összeszedték az aláírásokat, mellettük még hat jelölt vette fel az íveket. A többi hír: zöldmezős beruházás keretében új logisztikai  központ építésébe fogott az északi iparterületen a helyi Galambos Cégcsoport, három okoszebra létesítését jelentették be, elkezdődött az új bölcsőde építése a régi strand területén 460 milliós TOP-forrásból és 200 millió forint önkormányzati pénzből.

 

És megindultak az oroszok

Mindezt felülírta, hogy február 24-én az orosz birodalom folytatta a Szovjetunió nevű szörnyszülött feltámasztását, és megtámadta Ukrajnát – és ez a pusztító barbárság mellett azt is jelentette, hogy a közhangulat is megváltozott, amire a magyar ellenzéknek nem volt megfelelő válasza – de ez áprilisban derült csak ki igazán.

Folytatódott a parkolók vagy lakások saga (éppen a parkolók álltak nyerésre), a tanárok polgári engedetlenségi akciókat tartottak országszerte, így Szombathelyen is, több mint hétezer szombathelyi írta alá a petíciót, hogy az önkormányzat kérjen kompenzációt a kormánytól az elvonások miatt, a közgyűlés slágertémái pedig a Homok út és a városi strand voltak.

Beszámoltunk az ungvári helyzetről (Szombathely testvérvárosa), ahova rengeteg menekült érkezett az orosz invázió elől, a szombathelyi önkormányzat pedig az elsők között segített a településnek. A választási ajánlóívek leadása nem mindenkinek volt zökkenőmentes, a Gődény György-féle formáció helyi jelöltje rengeteg érvénytelen ajánlást adott le, a munkáspárti ajánlók között pedig prominens helyi fideszesek is szerepeltek.

Március elején Czeglédy Csaba ráérzett, hogy a kormányzati kommunikáció (háború helyett béke) megbillenti az addig szoros erőviszonyokat, Béke kell címmel adott fel hirdetést. Az ellenzék vezetői azonban lépéshátrányba kerültek, mire felocsúdtak, ők lettek a háborúpártiak, ami egy közeli fegyveres konfliktus esetén nem éppen nyerő pozíció a választásban. (Ha valakinek ismerős lenne a jelenlegi fideszes narratíva – hát itt a magyarázata, akkor bejött.)

Napi hírek: megkezdődött a Ferenczy utca és a Szombathely–Balogunyom közötti kerékpárút építése. A parkolók-lakások sztoriban még mindig az előbbiek voltak a nyerők, Gulyás Gergely miniszter is beszállt ígéret szintjén azzal, hogy a visszavásárlás, a tervezés és kivitelezés teljes költségét állja – mivel a büdzsében nem volt benne, egyedi döntés kellett ehhez.

A kampány egyre gyorsult, Hende Csaba szombathelyi lakásába invitálta a helyi sajtót, hogy lássák, ott lakik, ahol a gatyái és a zoknik vannak, hiába terjesztik politikai ellenfelei, hogy a fővárosban él. Ezzel nem volt vége a történetnek, az ellenzék azzal állt bele a politikusba, hogy nem szerepel vagyonnyilatkozatában a bérbe adott szombathelyi házából származó bevétel – Hende azt írta, a hasznosítás jogát átengedte egy magánszemélynek.

A múzeumban Sisi-kiállítás nyílt, a közterület-felügyelet összeszedte az elhagyott autókat, tartott a tanárok tiltakozása, a Szombathelyért Sajtódíjat Peltzer Géza kapta. Impresszum nélküli lejárató anyagot terjesztettek Czeglédyről, a Normális Élet Pártjának jelöltje plakátokat ragasztott át a Körmendi úton, a rendőrök hiába szóltak neki, folytatta a rongálást.

Elkészült a hirdetési mellékletünk – a Munkáspárt jelöltjét nem tudtuk megtalálni, pedig ajánlásai voltak. Czeglédy Csabát előbb tanúként hallgatták meg Borkai-ügyben, majd azzal gyanúsították meg, hogy ő a botrányt kirobbantó „ördög ügyvédje” – mindezt egy héttel a választás előtt.

 

Újabb kétharmad

A Szombathelyi Televízió vitáján Hende Csaba nem vett részt, és bár az utolsó mérések is szoros kimenetelt mutattak, a kormánypárt jól pozicionálta magát a háború-béke ellentétpárral, a választáson a Fidesz újra kétharmadot szerzett. Szombathelyen Hende Csaba 25.072 szavazatot kapott (50,60 %), Czeglédyre 19.631-en (39,62 %) szavaztak (ami ugyan rekordnak számított a baloldalon, de ez csak szépségtapasznak volt elég), dr. Vadon István, a Mi hazánk jelöltje 2.351 (4,74 %) voksot gyűjtött be. A gyermekvédelminek nevezett szavazás kérdéseire leadott érvényes szavazatok nem érték el az 50 százalékos értéket, így érvénytelen lett a voksolás.

Az élet visszatért a normális mederbe, újra volt húsvéti vásár a Fő téren, utcatakarítási program kezdődött, 200 milliós járdafelújítási programot indított a város, megváltozott a forgalmi rend a Gothard iskola előtt, a végéhez közeledett a Boldog BrennerJános életéről szóló, Legyetek szeretettel című televíziós sorozat forgatása, a filmesek a szalézi templomban forgattak, és újra volt Herényi Virágút.

Az áprilisi közgyűlésen – meglepő fordulattal – még mindig a régi strand egy darabja volt a téma, a város visszaveszi területet, az állam pedig finanszírozza a parkolókat – egyszerűnek látszott, de nem volt az. A választás is előkerült: a Fidesz elsöprő győzelmet emlegetett, az Éljen Szombathely! frakcióvezetője pedig azt mondta: Nem változott semmi, hiszen maradt a parlamentben a fideszes kétharmad, Szombathelyen pedig az ellenzéki városvezetés.

 

És újra eljött a nyár

Ebben a hangulatban fordultunk rá májusra, amikor a vaddisznók megjelentek városban, az AGORA tánc világnapi rendezvényt tartott, a város pedig 15 milliárd forintot kért az utak és hidak felújítására, pontosan annyit, amennyit Zalaegerszeg kapott. A kormány válasza azóta is aktuális: megvizsgálják az ügyet, írták. Testvérvárosi megállapodást kötött Szombathely és a lengyelországi Elbl±g, kisebb médiacsoda történt, mert Nemény András polgármestert meghívták a Kossuth Rádióba.

A HVSE futsalcsapata kupagyőztes lett (a Veszprémet verték, aztán a bajnoki címet is bezsebelték), két új, nagy teljesítményű fűnyíró és egy rézsűkaszás traktor érkezett a Szomparkhoz, a parkfenntartó 150 millió forintot költhetett gépekre. Könyvcserepont létesült a városháza előtt, Hildebrand István filmoperatőrről nevezték el a Savaria Mozi nagytermét. A közgyűlés témái távirati stílusban: régi strand, méhlegelők, hol van a Hende Csaba által a zanati utcákra ígért 35 millió, 200 millió járdákra, Horváth Gábor pedig 172 centi magas kórót talált a körzetében.

Június könnyed menet volt a választási mizéria után: Jordán Tamás a Weöres Sándor Színház első örökös tagja lett, a Falco a Joska-Olán átadta a harmadik kutyaügyességi pályáját, közösségi tér nyílt a KISZ-lakótelep – Százhold városrészen, optikai kábelről és gyors internetről szólt a bejelentés Zanaton, Fekete Szabolcs Benedek lett a Szombathelyi Egyházmegye új segédpüspöke. 2 napos lett a Bloomsday, az önkormányzat felerészben állta a Fadrusz János utca rendbetételét (itt is a vállalkozó felejtette el a kötelezettségét).

A városvezetés úgy döntött, fizetésemelésük (amelyet jótékony célra ajánlottak fel) első havi összegéből minden óvoda és bölcsőde számára allergiás rohamok elleni injekciókat vásárolnak. A Savaria Szimfonikus Zenekarnak új vezető karmestere lett Vajda Gergely személyében, a kosárlabda bajnokságban összejött a Falco–Körmend döntő. Nemzetközi tűzoltóverseny volt a Fő téren, a velemi Stirling-villában mutatták be a rendszerváltáskor a szombathelyi főiskolán működő Németh László Szakkollégium történetéről szóló kötetet, az eseményen ott volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. Folytatódtak a teraszkoncertek, megrendezték az Utcaművészeti Fesztivált, a Lamantin Improvizációs Tábort és Jazz Fesztivált, a Falco–Körmend aranycsata 1-2-re állt, de nem volt még vége.

 

Fotó: archív/Nagy Jácint

kapcsolódó cikkek
Öt év krónikája I.: a választás
Öt év krónikája I.: a választás
Lassan indul a visszaszámlálás, nyakunkon a 2024-es önkormányzati választások, így több részes sorozatban tekintjük át az elmúlt öt év történéseit a Savaria Fórum cikkei nyomán. Egy-egy fejezetben fél esztendő krónikáját dolgozzuk fel, az első rész 2019 második hat hónapjáról és az önkormányzati választásról, így az első csatákról, a jelöltek programjairól, az ígéretekről, a választási rekordokról és az új Schaeffler-gyár építésének bejelentéséről is szól.
Öt év krónikája II.: a világjárvány
Öt év krónikája II.: a világjárvány
Visszatekintő sorozatunkban a 2020-as esztendő első félévét tekintjük, ebben az időszakban ismerkedhettünk meg a világjárvány, kijárási korlátozás, karatén és egyéb kifejezésekkel.
Öt év krónikája III.: a második hullám
Öt év krónikája III.: a második hullám
Hetente megjelenő sorozatunkban az elmúlt öt év krónikáját dolgozzuk fel: a mostani részben 2020 második felének történetét tekintjük át lapunk írásai nyomán.
Öt év krónikája IV.: oltás, igazolvány
Öt év krónikája IV.: oltás, igazolvány
Az elmúlt öt esztendőt áttekintő összeállításunkban elérkeztünk 2021 első félévéhez: ekkor érkezett meg a koronavírus-járvány harmadik hulláma, elkészültek a vakcinák, és megismerkedtünk az oltási igazolvánnyal is.
Öt év krónikája V.: utak és ígéretek
Öt év krónikája V.: utak és ígéretek
2021 második félévében még mindig tartott a koronavírus-járvány, az ellenzék előválasztással hangolt a 2022-es országgyűlési választásra, utóbbi miatt érkeztek is az ígéretek, hogy mi minden épül, most már tutira és biztosan. Előző részünkben ott ejtettük le az események fonalát, hogy a közgyűlés egyhangú döntése alapján nem a Volánbusszal, hanem az osztrák Blaguss cég magyar leányvállalatával működteti a szombathelyi tömegközlekedést 10 évig. A vállalkozás június végén be is mutatta az egyik Mercedes buszát a Városháza előtt.
Öt év krónikája VII.: az energiaválság
Öt év krónikája VII.: az energiaválság
2022-ben a járványra háború, arra pedig energiaválság következett: már a harmadik esztendőt tapostuk úgy, hogy nem akartak kiegyenesedni a dolgok. Visszapillantó sorozatunkban 2022 második félévének szombathelyi történéseit tekintjük át. Előző részünkben ott hagytuk abba a históriát, hogy a kosárlabda bajnoki döntőben a Körmend elvette a Falco pályaelőnyét, és 2-1-re vezetett, de onnét már csak a szombathelyiek nyertek, és meg is lett az újabb aranyérem. Ismét megrendezték a Szent Iván-éji Vigasságokat, a Múzeumok Éjszakáját. A júniusi közgyűlés témái: mikor érkezik a Hende Csaba által beígért 35 millió a zanati utcákra, buszmenetrend-módosítás, Lime rollerek bejelentése, az evangélikus egyházzal közösen működtetett idősotthon létesítése.
címkék
kapcsolódó cikkek
Öt év krónikája I.: a választás
Öt év krónikája I.: a választás
Lassan indul a visszaszámlálás, nyakunkon a 2024-es önkormányzati választások, így több részes sorozatban tekintjük át az elmúlt öt év történéseit a Savaria Fórum cikkei nyomán. Egy-egy fejezetben fél esztendő krónikáját dolgozzuk fel, az első rész 2019 második hat hónapjáról és az önkormányzati választásról, így az első csatákról, a jelöltek programjairól, az ígéretekről, a választási rekordokról és az új Schaeffler-gyár építésének bejelentéséről is szól.
Öt év krónikája II.: a világjárvány
Öt év krónikája II.: a világjárvány
Visszatekintő sorozatunkban a 2020-as esztendő első félévét tekintjük, ebben az időszakban ismerkedhettünk meg a világjárvány, kijárási korlátozás, karatén és egyéb kifejezésekkel.
Öt év krónikája III.: a második hullám
Öt év krónikája III.: a második hullám
Hetente megjelenő sorozatunkban az elmúlt öt év krónikáját dolgozzuk fel: a mostani részben 2020 második felének történetét tekintjük át lapunk írásai nyomán.
Öt év krónikája IV.: oltás, igazolvány
Öt év krónikája IV.: oltás, igazolvány
Az elmúlt öt esztendőt áttekintő összeállításunkban elérkeztünk 2021 első félévéhez: ekkor érkezett meg a koronavírus-járvány harmadik hulláma, elkészültek a vakcinák, és megismerkedtünk az oltási igazolvánnyal is.
Öt év krónikája V.: utak és ígéretek
Öt év krónikája V.: utak és ígéretek
2021 második félévében még mindig tartott a koronavírus-járvány, az ellenzék előválasztással hangolt a 2022-es országgyűlési választásra, utóbbi miatt érkeztek is az ígéretek, hogy mi minden épül, most már tutira és biztosan. Előző részünkben ott ejtettük le az események fonalát, hogy a közgyűlés egyhangú döntése alapján nem a Volánbusszal, hanem az osztrák Blaguss cég magyar leányvállalatával működteti a szombathelyi tömegközlekedést 10 évig. A vállalkozás június végén be is mutatta az egyik Mercedes buszát a Városháza előtt.
Öt év krónikája VII.: az energiaválság
Öt év krónikája VII.: az energiaválság
2022-ben a járványra háború, arra pedig energiaválság következett: már a harmadik esztendőt tapostuk úgy, hogy nem akartak kiegyenesedni a dolgok. Visszapillantó sorozatunkban 2022 második félévének szombathelyi történéseit tekintjük át. Előző részünkben ott hagytuk abba a históriát, hogy a kosárlabda bajnoki döntőben a Körmend elvette a Falco pályaelőnyét, és 2-1-re vezetett, de onnét már csak a szombathelyiek nyertek, és meg is lett az újabb aranyérem. Ismét megrendezték a Szent Iván-éji Vigasságokat, a Múzeumok Éjszakáját. A júniusi közgyűlés témái: mikor érkezik a Hende Csaba által beígért 35 millió a zanati utcákra, buszmenetrend-módosítás, Lime rollerek bejelentése, az evangélikus egyházzal közösen működtetett idősotthon létesítése.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
Savaria Fórum 33. évfolyam 42. szám - 2024.11.29.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Adventi vásár Szombathely 2024: Itt a teljes program!
November 22-én, pénteken hivatalosan is megnyílik a szombathelyi adventi vásár. Egészen december 23-ig vár kicsiket és nagyokat az ünnepi fényekbe öltözött Fő tér a már hagyományosnak számító elemekkel és természetesen sok izgalmas újdonsággal is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Idén is óriásit csatáztak a szombathelyi elsős középiskolások a városi gólyaavatón
November 28-án, csütörtökön délután tartotta meg a XII. városi gólyaavatót a szombathelyi diákönkormányzat. Ezúttal az Arena Savaria kiscsarnokában mérte össze tudását tíz iskola csapta, közülük pedig az ELTE Bolyai Gimnázium került ki győztesen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Lemondott az Országos Bírói Tanács elnöke
A szombathelyi származású Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke azok után jelentette be lemondását, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene a testületben az igazságügyi reformmal összefüggő bírálatok miatt. Szabó ugyanakkor továbbra is tagja marad az OBT-nek.
Mercedes és Ford karambolozott Gagarin út és a Szent László király utca kereszteződésénél
A balra kanyarodó jármű vezetője nem vette észre a szemből érkező gépkocsit és a két autó összeütközött, elfoglalva az úttest nagy részét. Kisebb torlódás alakult ki kedden délután, tudósít a 112Press.hu.
Elvitték az illegális hulladékot a zanati felüljáróról
Elszállította a SZOVA a Zanat határában lerakott illegális hulladékot. Kiderült ugyanis, hogy bár a tulajdoni lapon ez nincs feltüntetve, a terület kezelője a szombathelyi önkormányzat. Platós autókra pakolták fel a szemetet és a Körmendi úti hulladékudvarba vitték.
Politikatörténeti suttyóság a Fidesz kommunikációs igazgatójától
Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs vezetője Magyar Péter pécsi gyermekotthon látogatós körútjára érkezett emberkedni. Példátlan performansz a hazai politikatörténetben, Megafon-szinten mozgó, 20 centiről keménykedő Menczerrel, éneklő és büdösszájúsozó Magyar Péterrel.A politológus szerint ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus.
197 földmozgást regisztráltak a Kárpát-medencében novemberben
Novemberben 197 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.