Szeles szombatunk lesz helyenként futó záporral
Kezdetben délen és északkeleten fordulhat elő elszórtan futó zápor, zivatar, majd napközben elsősorban északon, északkeleten, valamint nyugaton alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok.
Élénk, erős, egyes tájainkon olykor viharos lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalban 14 és 21, délután 24 és 32 fok között alakul a hőmérséklet az Időkép előrejelzése szerint.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.