km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
Felcsútra megy arányosan a legtöbb tőkejövedelem

Felcsútra megy arányosan a legtöbb tőkejövedelem

A magyar települések közül ismét Felcsúton volt a legmagasabb az egy főre jutó tőkejövedelem. A legtöbb tőkejövedelmet szerző ember viszont Budapesten él, itt a népesség 4,2 százaléka bevallott ilyen jövedelmet - írja a Szabad Európa.

A NAV 2021-es adatai alapján Budapesten él a legtöbb olyan ember, aki tőkejövedelmet szerzett, írta meg a Napi.hu a GKI-ra hivatkozva. Itt is élnek a legsűrűbben, a népesség 4,2 százaléka bevallott ilyen jellegű pénzt a fővárosban. Ők főleg a XII., az V. és a II. kerületben élhetnek.

A tőkejövedelem nagy vonalakban a befektetett pénzből származó jövedelem, osztalék, árfolyamnyereség és hasonlók. Tízezer fővel kevesebben valottak be ilyen jövedelmet, mint a járvány előtt, 2019-ben. Egy tőkésre pedig átlagosan 7,7 millió forint nettó bevallott jövedelem jutott, összesen mintegy 2300 milliárd forint.

Egy lakosra jutó tőkejövedelem alapján Felcsút település került az élre 14 millió Ft/lakossal, ami mintegy 25 milliárd forint bevallott tőkejövedelmet jelent. A második helyen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska szerepelt, harmadik pedig a Hajdú-Bihar megyei Bihardancsháza. Ezeken a kisebb településeken feltehetően egy-egy nagytőkés csak lakcímmel rendelkezik - a Szabad Európa cikke itt olvasható.

Fotó: Miniszterelnöki nyaraló, háttérben a felcsúti stadionnal (Nyugat/Mészáros Zsolt Sadness)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A kormány által a börtönből szabadon engedett embercsempész az a férfi, aki letarolta egy család autóját Budán
A 23 éves moldávot jogerősen elítélték, ám a kormány vészhelyzeti rendelete miatt mégis kiszabadulhatott a börtönből, értesült a Blikk. Tiganciuc Calin január 5-én éjfél után egy Audi S8-cal elhajtott a rendőri igazoltatás elől, majd a XXII. kerületben egy piros lámpánál álló autónak csapódott. A vétlen járműben heten, köztük gyerekek sérültek meg, többen súlyosan, de az ámokfutó elmenekült, a rendőrség körözi.
Schäfer András tulajdonos lesz az NB III-as futballcsapatot működtető városi cégben
Tulajdonrésze lesz Schäfer Andrásnak az önkormányzat által alapított, a HVSE_től az NB III-as futballcsapatot átvevő  gazdasági társaságban, a Haladás 1919 Labdarúgó Kft-ben.
Rühfertőzés egy dunántúli idősotthonban
Dunaföldváron, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Gondviselés Háza Napsugár Idősek Otthonában rühfertőzést észleltek több lakónál, értesült a Magyar Narancs. Az esetet a szeretetszolgálat is megerősítette.
Kísérlet: Törökországból érkezett makk a Szombathely környéki erdőkbe
Nagyszabású erdészeti kísérlet kezdődik az állami erdészeti társaságoknál a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében. Nem ülünk ölbe tett kézzel, olvasható a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Facebook-oldalán.
Viva Savaria – új program indul, hogy egészségesebb legyen Szombathely
Az egészségfejlesztési stratégiát tavaly decemberben elfogadta a közgyűlés, februárban kialakítják a cselekvési tervet is, addig pedig a szombathelyiek véleményét is kikérik az új programról, melynek célja, hogy egészségtudatosabb legyen a város és hosszabb, minőségibb életet éljenek a szombathelyiek.