A tegnapi tüntetésen jelentették be: december 8-án a pedagógusok ismét beszüntetik a munkát országszerte
A demonstráción elsőként a Tanítanék Mozgalomból ismert Törley Katalin szólalt fel, aki azt hangoztatta, hogy az ellenállást a következő hónapokban is folytatni kell. Utána Nagy Erzsébet a PDSZ elnöke és Szabó Zsuzsa a PSZ elnöke következett, majd utóbbi kijelentette, hogy az oktatás rendszere már rég összeomlott és csak a pedagógusok hivatástudata tartja egyben. Nagy Erzsébet a szülők szerepéről beszélt, kiemelve, hogy velük kell együttműködni, az ő támogatásukra várnak.
„Legyen általános a közoktatás területén a munkabeszüntetés, nevezzük azt sztrájknak vagy polgári engedetlenségnek. Pedagógusok, szervezkedjetek! Szülők, álljatok mellénk! A diákokat nem kell biztatni” - mondta Nagy Erzsébet a PDSZ-től, írja a 444.hu. A pedagógus-szakszervezetek, vagyis a PDSZ és a PSZ azt kérik a szülőktől, segítsék azzal a munkabeszüntetést, hogy aki teheti, aznap nem küldi a gyerekét iskolába, óvodába, így ugyanis a sztrájk alatt nem kell őket sem felügyelni, sem tanítani (ami a módosítás következtében a törvény által előírt még elégséges szolgáltatás). Ha pedig nincs tanítás, akkor a szülőnek nem kell hiányzást igazolnia sem.
A következő tüntetés az oktatáásért december 9-én lesz.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.