km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
Édesanyjára és annak unokájára gyújtotta a házat egy férfi Dombrádon, vádat emeltek ellene

Édesanyjára és annak unokájára gyújtotta a házat egy férfi Dombrádon, vádat emeltek ellene

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azt a 34 éves férfit, aki tavaly áprilisban részegen rágyújtotta a házat édesanyjára és a vele élő unokájára Dombrádon.

 

Szilágyi László, a főügyészség szóvivője az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, a vádirat szerint a férfi már többször megfenyegette a vele közös háztartásban élő édesanyját és annak kiskorú unokáját, hogy rájuk fogja gyújtani a házat.


A vádlott 2022. április 17-én ittas állapotban elzavarta őket otthonról, a késő este hazamerészkedő sértetteket megöléssel fenyegette, majd az egyik szobában meggyújtotta az ajtófüggönyt. A tüzet egy közelben lakó rokon segítségével ekkor még sikerült eloltani - ismertette a szóvivő.


Ezután a férfi lefeküdt aludni, a két nő pedig egy másik szobában egy vasrúddal belülről kitámasztotta az ajtót, nehogy bemenjen hozzájuk. A vádlott ébredése után meggyújtott egy plédet, egy másik szobában a bútorokat gyújtotta fel, közben a sértettek szobájának ajtaját verte, és azt kiabálta, hogy megöli őket.


A kislány a szoba ablakán keresztül menekült el az égő házból, míg a nő kinyitotta az ajtót, félrelökte a kezében késsel ott álló fiát, majd kifutott az udvarra. A tüzet a kiérkező tűzoltók oltották el - mondta Szilágyi László.


Megjegyezte, az ügyészség vádiratában 23 év fegyházbüntetést indítványozott a többszörös visszaeső vádlottal szemben, amennyiben beismeri a bűncselekmény elkövetését és nem kéri a tárgyalás megtartását. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A kormány által a börtönből szabadon engedett embercsempész az a férfi, aki letarolta egy család autóját Budán
A 23 éves moldávot jogerősen elítélték, ám a kormány vészhelyzeti rendelete miatt mégis kiszabadulhatott a börtönből, értesült a Blikk. Tiganciuc Calin január 5-én éjfél után egy Audi S8-cal elhajtott a rendőri igazoltatás elől, majd a XXII. kerületben egy piros lámpánál álló autónak csapódott. A vétlen járműben heten, köztük gyerekek sérültek meg, többen súlyosan, de az ámokfutó elmenekült, a rendőrség körözi.
Schäfer András tulajdonos lesz az NB III-as futballcsapatot működtető városi cégben
Tulajdonrésze lesz Schäfer Andrásnak az önkormányzat által alapított, a HVSE_től az NB III-as futballcsapatot átvevő  gazdasági társaságban, a Haladás 1919 Labdarúgó Kft-ben.
Rühfertőzés egy dunántúli idősotthonban
Dunaföldváron, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Gondviselés Háza Napsugár Idősek Otthonában rühfertőzést észleltek több lakónál, értesült a Magyar Narancs. Az esetet a szeretetszolgálat is megerősítette.
Kísérlet: Törökországból érkezett makk a Szombathely környéki erdőkbe
Nagyszabású erdészeti kísérlet kezdődik az állami erdészeti társaságoknál a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében. Nem ülünk ölbe tett kézzel, olvasható a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Facebook-oldalán.
Viva Savaria – új program indul, hogy egészségesebb legyen Szombathely
Az egészségfejlesztési stratégiát tavaly decemberben elfogadta a közgyűlés, februárban kialakítják a cselekvési tervet is, addig pedig a szombathelyiek véleményét is kikérik az új programról, melynek célja, hogy egészségtudatosabb legyen a város és hosszabb, minőségibb életet éljenek a szombathelyiek.