Eredményrészesedési juttatást kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói
Az egyszeri, bruttó 870 ezer forintos összeget április elején, a márciusi fizetéssel együtt kapják meg a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. aktív dolgozói, valamint a gyárban aktív szerződéssel rendelkező kölcsönzött munkavállalók.
A tájékoztatás szerint a Mercedes-Benz a félvezetők hiánya és a logisztikai kihívások, valamint a koronavírus-járvány miatt szükséges regionális intézkedések és a geopolitikai bizonytalanságok dacára sikeres évet zárt. "Köszönetképpen az elért eredményekért és a nagyfokú rugalmasságért a Mercedes-Benz részesedést biztosít munkavállalóinak a vállalat sikeréből" - írták a közleményben.
A nyereségrészesedés az egyik eleme annak a 2022. decemberi bérmegállapodásnak, amelyet a vállalat a Vasas Szakszervezeti Szövetség MBMH Vasas Alapszervezetével és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ) folytatott sikeres tárgyalások után kötött.
Az erre az évre vonatkozó bérmegállapodás egyebek mellett magában foglalja a többlépcsős, 17+7 százalékos béremelést, valamint az inflációkövető külön kifizetéseket is - emlékeztetnek a közleményben.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár jelenleg több mint 4500 embert foglalkoztat. A tervezett gyárbővítéssel, illetve a jövőbeli, új, tisztán elektromos hajtású modellek gyártásával összefüggésben 2023-ban Kecskemétre több száz új munkavállalót, köztük mérnököket, karbantartókat, logisztikusokat és HR-es szakembereket vesznek fel. (MTI)
Illusztráció: pixabay.com
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.