km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Idén 147 lakástűz volt a megyében, advent kiemelt időszak ebből a szempontból

Idén 147 lakástűz volt a megyében, advent kiemelt időszak ebből a szempontból

Vasárnap meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját, ezzel elkezdődött az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Ha azonban nem biztonságos koszorút veszünk vagy készítünk, esetleg nem megfelelő helyre tesszük az adventi díszt, könnyen bekövetkezhet a baj, amikor már csak a tűzoltók segíthetnek, olvasható a katasztrófavédelem közleményében.

 

Ősszel és télen naponta harminc lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, átlagosan negyvenöt percenként kigyullad egy lakás. A lángok legtöbbször egy-két négyzetméteren pusztítanak, de naponta két-három lakás lakhatatlanná válik a tűz miatt, kétnaponta meghal valaki lakástűzben, holott ezek a tragédiák könnyen megelőzhetőek lennének. Idén már 147 lakástűz volt a megyében, 13 ember sérült meg, 3-an pedig életüket vesztették, közülük mind a 3-an otthonukban. A lakástüzekben 1 ezer 835 négyzetméter épített terület semmisült meg – áll a közleményben. 


Mint írják, hétvégén otthonunkat egy tűzveszélyes dekorációval, az adventi koszorúval egészítettük ki. Mindegy, hogy mi magunk készítjük el a koszorút, vagy készen vásároljuk azt, a legfontosabb, hogy a gyertyák alatt legyen egy nem éghető alátét. Tavaly negyvenkilenc lakástűz keletkezett adventi koszorúk miatt az országban. Idén november 24-én Gádoroson már vált lakhatatlanná egy nyolcvan négyzetméteres családi ház egy korán meggyújtott adventi koszorú miatt.


Nem elég, ha biztonságos egy koszorú, az elhelyezésére is figyelni kell. A koszorú környékén ne legyen semmilyen éghető anyag, hiszen a tűz könnyen átterjed a koszorúról az asztalon lévő tárgyakra, függönyre, ablakkeretre. A legbiztosabb megoldás, ha csak akkor ég a koszorún a gyertya, amikor a szobában tartózkodunk. Sose hagyjuk az égő gyertyákat felügyelet nélkül. 


A lakásban lévő, egyre több műanyagot tartalmazó tárgy és bútor miatt gyorsabban terjed a tűz, mint ötven évvel ezelőtt, és több mérgező füst is keletkezik. Minél hamarabb észrevesszük, hogy kigyulladt valami a lakásban, annál nagyobb eséllyel tudjuk saját kezűleg eloltani, több időnk van kimenekülni és a tűzoltókat hívni, akik egy kisebb kiterjedésű tűz esetén több értéket tudnak megmenteni. A tüzek korai észlelésének legjobb módja, ha beszerzünk egy füstérzékelőt, akár ajándékként.

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.