Motoros szakemberek segítségével készül az új KRESZ
Mint korábbi cikkünkben írtunk róla, készül az 1976 óta érvényben lévő KRESZ felülvizsgálata, megújítása, a részleteket a szakminisztérium 2025. március 31-ig véglegesíti. A tervek szerint az új KRESZ számos változást hoz a gyalogosokra, kerékpárosokra és a mikromobilitási eszközöket használókra vonatkozóan.
Legutóbb a motorosok számára kötelezően előírható védőfelszerelésekről, az oktatásról, a B kategóriás jogosítvánnyal vezethető motorkerékpárok köréről, valamint az új KRESZ motorosokra vonatkozó szabályairól egyeztetett motoros szakemberekkel, valamint szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.
Az ÉKM és a KTI által szervezett első motoros szakmai fórumon kiemelt figyelmet kapott a motorkerékpárt vezetők számára a jövőben kötelezően előírható ruházat és védőfelszerelések kérdése.
Egyeztetés indult a 125 köbcentiméteres motorkerékpárok (A1 kategória) B kategóriás vezetői engedéllyel való vezetésének lehetséges feltételeiről, de szó esett a jogosítványszerzéshez kapcsolódó oktatás megújításáról, a motorkerékpárokra vonatkozó műszaki előírások felülvizsgálatáról, és a motokerékpárosok közlekedésére vonatkozó KRESZ szabályok megújításáról - írták, hozzátéve, hogy a kérdéseket érintően további egyeztetésre, újabb szakmai fórumra kerül sor.
Fotó: Nagy Jácint
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.