km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
Összesen 110 millió forintnyi jutalmat kaptak a tankerületi vezetők tavaly - a szombathelyi tankerület vezetője sem kivétel

Összesen 110 millió forintnyi jutalmat kaptak a tankerületi vezetők tavaly - a szombathelyi tankerület vezetője sem kivétel

Miután az elmúlt napokban több részletet is közölt, kedden a Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta az összes tankerületi vezető jutalmát Tóth Endre momentumos politikus - adta hírül tegnap a Telex.

A Momentum parlamenti képviselője és oktatáspolitikusa 10 hónapos jogi huzavona után szerezte meg a tankerületi igazgatók tavaly év végi jutalmainak összegét.

Elsőként, november 17-én, annak a három tankerületi igazgatónak a jutalmát hozta nyilvánosságra, akiknek a neve a pedagógusokat ért fenyegetések kapcsán vált ismertté. Ezt követően a három érintett tankerület azonnal bejelentette, hogy jogi lépéseket tesznek a képviselővel szemben. Három nappal később Tóth nyilvánosságra hozta a tíz legjobban jutalmazott tankerületi igazgató nevét. Ebből kiderült, a legnagyobb jutalmat a Debreceni Tankerületi Központ korábbi vezetője, Pappné Gyulai Katalin kapta, egészen pontosan 2,5 millió forintot kapott év végén. Másnap olyan tankerületi vezetők 2021-es jutalmát tette közzé, akik valamilyen módon a Fideszhez köthetőek, például korábban a párt országgyűlési képviselői, alpolgármesterei vagy polgármesterjelöltjei voltak.Ígéretéhez híven a politikus november 22-én kedden, az összes tankerületi vezető 2021 év végi jutalmát nyilvánosságra hozta.

Az összes tankerületi igazgató motivációs elismerésének összege összesen 110 millió forintra rúg.

Mint írja, „a közoktatás bürokratikus fenntartói szervezetének vezetői úgy kaptak 1 és 2,5 millió forint közötti »motivációs elismerést«, hogy a tankerületükben dolgozó pedagógusok semmiféle év végi jutalmat nem kaptak”.

A Klebelsberg Központ (KK) szerint „a motivációs juttatásoknak semmi köze nincs a pedagógusok béréhez, hiszen egyik esetben kormánytisztviselői, másikban pedig közalkalmazotti státuszról van szó, melyekre külön szabályozás és külön bérkeret vonatkozik.” - a Telex cikke itt érhető el.

A teljes lista a tankerület-vezetők juttatásairól a képviselő Facebook-bejegyzésében olvasható.

Álljon itt most a teljes lista, az összes tankerületi igazgató motivációs elismerésének összegével, amely összesen 110 millió forintra rúg.

Hajnal Gabriella (Klebelsberg Központ):
1 700 000 ft

Ballagó Zoltán (egri tankerület):
2 240 000 ft

Bánki András (békéscsabai tankerület):
1 575 000 ft

Beleznay Tamás (belső-pesti tankerület):
1 110 000 ft

Bognár László (szigetvári tankerület):
1 530 000 ft

Csike Tamás (tamási tankerület):
1 080 000 ft

Donkó József Béla (sárospataki tankerület):
1 530 000 ft

Dr. Gruberné Kis-Pál Andrea (siófoki tankerület):
1 500 000 ft

dr. Házlinger György (közép-pesti tankerület):
2 360 000 ft

dr. Hrutkáné Molnár Mónika Katalin (monori tankerület):
2 300 000 ft

dr. László István (miskolci tankerület):
2 200 000 ft

Dr. Nagy Adél (győri tankerület):
2 300 000 ft

Dr. Pálos Annamária (szigetszentmiklósi tankerület):
2 200 000 ft

Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó (kelet-pesti tankerület):
1 050 000 ft

Egyházi Andrea (pápai tankerület):
2 160 000 ft

Fodor Gábor (ceglédi tankerület):
1 620 000 ft

Fodor István (szombathelyi tankerület):
1 070 000 ft

Gál János (mezőkövesdi tankerület):
1 515 000 ft

Gaszperné Román Margit (nyíregyházi tankerület):
2 320 000 ft

Gerzsei Péter (szekszárdi tankerület):
1 620 000 ft

Hajnissné Anda Éva (közép-budai tankerület):
2 440 000 ft

Hományi Tamás Márton (dél-budai tankerület):
1 500 000 ft

Horváth Márta (hatvani tankerület):
2 200 000 ft

Kajári Attila (zalaegerszegi tankerület):
2 200 000 ft

Käszné Lebő Zsuzsanna (mohácsi tankerület):
2 080 000 ft

Kovács Katalin (észak-pesti tankerület):
1 620 000 ft

Magyar Ferenc (nagykanizsai tankerület):
1 620 000 ft

Majosi Pálma (berettyóújfalui tankerület):
1 500 000 ft

Marek János (soproni tankerület):
2 400 000 ft

Markovicsné Demeter Edina (kazincbarcikai tankerület):
2 020 000 ft

Miklós Anikó (hódmezővásárhelyi tankerület):
1 530 000 ft

Muszela Szabolcs (esztergomi tankerület):
1 020 000 ft

Nagyné Barna Orsolya (balassagyarmati tankerület):
2 120 000 ft

Pappné Gyulai Katalin (debreceni tankerület):
2 500 000 ft

Pásztor Gyula Csabáné (kisvárdai tankerület):
2 360 000 ft

Páva Péter (pécsi tankerület):
1 500 000 ft

Pesti Béla László (mátészalkai tankerület):
1 710 000 ft

Plesovszkiné Ujfaluczki Judit (szegedi tankerület):
2 440 000 ft

Rábel Krisztina Ildikó (külső-pesti tankerület):
1 590 000 ft

Rigó Katalin (érdi tankerület):
1 590 000 ft

Rozmán László (sárvári tankerület):
2 160 000 ft

Sági István (karcagi tankerület):
2 080 000 ft

Sárosi Magdolna (bajai tankerület):
2 040 000 ft

Simon Tibor (salgótarjáni tankerület):
1 590 000 ft

Stickel Péter (kaposvári tankerület):
1 620 000 ft

Szabó Árpád (szerencsi tankerület):
2 220 000 ft

Szabóné Forgács Gabriella (dunakeszi tankerület):
1 050 000 ft

Szauer István (veszprémi tankerület):
1 620 000 ft

Szilágyiné Németh Sarolta Zsuzsanna (dunaújvárosi tankerület):
1 575 000 ft

Szutorisz-Szügyi Csongor (szolnoki tankerület):
2 400 000 ft

Tamás Ilona Zsuzsanna (észak-budapesti tankerület):
2 440 000 ft

Teleki-Szávai Krisztina (gyulai tankerület):
2 160 000 ft

Tóth János (dél-pesti tankerület):
1 500 000 ft

Tóth Lajos Árpád (hajdúböszörményi tankerület):
1 680 000 ft

Török Szabolcs (székesfehérvári tankerület):
2 400 000 ft

Vágó Ferencné (kiskőrösi tankerület):
2 000 000 ft

Verebélyi Gábor Ákos (váci tankerület):
1 560 000 ft

Vereckei Judit (tatabányai tankerületi központ):
1 650 000 ft

Zsámboki Anna (kecskeméti tankerület):
2 200 000 ft

Zsemberi Zoltán (jászberényi tankerület) 1 000 00 ft

(a balatonfüredi tankerületben nem került jutalom kifizetésre a vezető halála miatt)

Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A kormány által a börtönből szabadon engedett embercsempész az a férfi, aki letarolta egy család autóját Budán
A 23 éves moldávot jogerősen elítélték, ám a kormány vészhelyzeti rendelete miatt mégis kiszabadulhatott a börtönből, értesült a Blikk. Tiganciuc Calin január 5-én éjfél után egy Audi S8-cal elhajtott a rendőri igazoltatás elől, majd a XXII. kerületben egy piros lámpánál álló autónak csapódott. A vétlen járműben heten, köztük gyerekek sérültek meg, többen súlyosan, de az ámokfutó elmenekült, a rendőrség körözi.
Schäfer András tulajdonos lesz az NB III-as futballcsapatot működtető városi cégben
Tulajdonrésze lesz Schäfer Andrásnak az önkormányzat által alapított, a HVSE_től az NB III-as futballcsapatot átvevő  gazdasági társaságban, a Haladás 1919 Labdarúgó Kft-ben.
Rühfertőzés egy dunántúli idősotthonban
Dunaföldváron, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Gondviselés Háza Napsugár Idősek Otthonában rühfertőzést észleltek több lakónál, értesült a Magyar Narancs. Az esetet a szeretetszolgálat is megerősítette.
Kísérlet: Törökországból érkezett makk a Szombathely környéki erdőkbe
Nagyszabású erdészeti kísérlet kezdődik az állami erdészeti társaságoknál a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében. Nem ülünk ölbe tett kézzel, olvasható a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Facebook-oldalán.
Viva Savaria – új program indul, hogy egészségesebb legyen Szombathely
Az egészségfejlesztési stratégiát tavaly decemberben elfogadta a közgyűlés, februárban kialakítják a cselekvési tervet is, addig pedig a szombathelyiek véleményét is kikérik az új programról, melynek célja, hogy egészségtudatosabb legyen a város és hosszabb, minőségibb életet éljenek a szombathelyiek.