km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja

Spanyol edző a futsalosoknál

Közel volt az aranyérem megszerzéséhez a Kútház-Haladás NB I-es futsalcsapata: az ötmeccses bajnoki döntőben a Berettyóújfalu csak az utolsó találkozón tudta eldönteni az első hely sorsát a megfogyatkozott szombathelyiek ellen.

A SZTV stúdiójában Horváth Péter csapatkapitány, Dróth Zoltán 140-szeres válogatott játékos és Pálmay Tamás futsal szakágvezető értékelték a finálét és a bajnoki évet.

– Több nap távlatából már lehet azt mondani, hogy nagyon örülünk a történelmi második helynek, ilyet még nem szereztünk – mondta Horváth Péter – most már szépen csillog az ezüst. Az utolsó mérkőzés napján még kudarcként éltük meg, hiszen hittünk a győzelemben. Összességében úgy értékeljük, hogy az ezüst­érmet megnyertük, de év közben voltak hullámvölgyeink, például az edzőváltás előtt. Utána csapattá kovácsolódtunk, teljesen együtt voltunk a pályán, ez kellett ahhoz, bejussunk a döntőbe. Ott aztán még nagyobbat álmodtunk, de hiába egyenlítettünk hazai pályán kétszer is, megfogyatkozva csökkentek az esélyeink.

– Sajnos az utolsó mérkőzésen nem tudtam játszani, mert megkaptam az ötödik sárga lapomat, így a lelátóról szurkoltam – fogalmazott Dróth Zoltán. –  Büszke voltam a csapatra, a fiúk az utolsó pillanatig küzdöttek, hogy megszerezzék a bajnoki címet. A Berettyó veretlenül jutott be a döntőbe, nagyon erős, meghatározó külföldiekkel, akikkel évek óta együtt dolgoznak. Itthon kétszer meg tudtuk verni őket, és idegenben is közel álltunk a sikerhez a harmadik mérkőzésen. Nekem egy műtéttel kezdődik és rehabilitációval folytatódik nyár, de ez kell ahhoz, hogy egészségesen kezdhessem a szezont.

– A nagy álom idén nem sikerült – összegezte az évet Pálmay Tamás, a Haladás VSE futsal szakágvezetője – ám a csapat mindent megtett, küzdött a végsőkig, ezért minden dicséretet megérdemelnek a fiúk. Az igazi az lett volna, ha az ötödik meccsen komplett csapattal tudunk kiállni. Ebbe, sajnos, a játékvezetők belenyúltak, a harmadik és negyedik meccsen olyan ítéleteket kaptunk, amelyek adhatóak voltak, viszont a Berettyót nem sújtották velük. Ha két teljes csapat csap össze a döntő találkozón, úgy érzem, mi lettünk volna jobbak. Idén ez nem sikerült, de jövőre ismét megpróbáljuk. A bajnokság kezdetén sem fogadtam volna el az ezüstöt, aranyat akartunk nyerni. Rengeteget tettünk érte, de nem érzem vesztesnek magunkat. Szeretném megköszönni a s szurkolóinknak a támogatást, sokat jelentett, hogy mellettünk voltak. Ki is nőttük a Sportkomplexumot a döntőre, de az Arénában akkor tudnánk játszani, ha minden nap ott edzenénk. A döntő másnapján megkezdtük a tárgyalásokat a játékosokkal. Ütőképes, jó csapatot szeretnénk, az már biztos, spanyol edző érkezik Juanra személyében, aki játékosként sokaknak ismerős, ő fogja vezetni a csapatot, reményeink szerint hosszú ideig. Július közepén kezdődik a felkészülés, bő egy hónappal a bajnokság kezdete előtt.


 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A kormány által a börtönből szabadon engedett embercsempész az a férfi, aki letarolta egy család autóját Budán
A 23 éves moldávot jogerősen elítélték, ám a kormány vészhelyzeti rendelete miatt mégis kiszabadulhatott a börtönből, értesült a Blikk. Tiganciuc Calin január 5-én éjfél után egy Audi S8-cal elhajtott a rendőri igazoltatás elől, majd a XXII. kerületben egy piros lámpánál álló autónak csapódott. A vétlen járműben heten, köztük gyerekek sérültek meg, többen súlyosan, de az ámokfutó elmenekült, a rendőrség körözi.
Schäfer András tulajdonos lesz az NB III-as futballcsapatot működtető városi cégben
Tulajdonrésze lesz Schäfer Andrásnak az önkormányzat által alapított, a HVSE_től az NB III-as futballcsapatot átvevő  gazdasági társaságban, a Haladás 1919 Labdarúgó Kft-ben.
Rühfertőzés egy dunántúli idősotthonban
Dunaföldváron, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Gondviselés Háza Napsugár Idősek Otthonában rühfertőzést észleltek több lakónál, értesült a Magyar Narancs. Az esetet a szeretetszolgálat is megerősítette.
Kísérlet: Törökországból érkezett makk a Szombathely környéki erdőkbe
Nagyszabású erdészeti kísérlet kezdődik az állami erdészeti társaságoknál a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében. Nem ülünk ölbe tett kézzel, olvasható a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Facebook-oldalán.
Viva Savaria – új program indul, hogy egészségesebb legyen Szombathely
Az egészségfejlesztési stratégiát tavaly decemberben elfogadta a közgyűlés, februárban kialakítják a cselekvési tervet is, addig pedig a szombathelyiek véleményét is kikérik az új programról, melynek célja, hogy egészségtudatosabb legyen a város és hosszabb, minőségibb életet éljenek a szombathelyiek.