Sztrájktárgyalást kezdeményez Pintér Sándorral két egészségügyi szakszervezet
A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) Orbán Viktornak is küldött erről levelet, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) pedig azt közölte a lappal, hogy felújítja a koronavírus-járvány miatt korábban felfüggesztett sztrájktárgyalást.
A Belügyminisztérium megerősítette, hogy megérkezett a szakszervezetek levele, és azt is közölték, hogy folyamatosan egyeztetnek az egészségügyi szakmai kamarákkal, az ágazati szakszervezetekkel -a teljes cikk a Telexen olvasható.
Fotó: Pixabay
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.