km/óra
  2025.01.09., csütörtök  •  Marcell napja
Tóth Andi: “Mióta összehoztak ezzel a botránnyal, én vagyok a közellenség”

Tóth Andi: “Mióta összehoztak ezzel a botránnyal, én vagyok a közellenség”

Hosszas hallgatás után megtörte a csendet Tóth Andi, akit nemrég azzal vádoltak meg, hogy rendőri kísérettel vittek el a mentők a kórházba, mert bérelt lakásában rosszul lett a vérében talált drog és egyéb gyógyszerek miatt. Az énekesnő közösségi oldalán tagadta a vádakat, de mindezidáig a sajtóval sem akart beszélni, írja a twice.hu.

Az írás szerint: "A Borsnak adott interjút Tóth Andi énekesnő, akit a minap akaratán kívül kevertek drogbotrányba. Bár az énekesnő közösségi oldalán cáfolta a róla szóló pletykákat, amikor a Dancing with the Starsban bejelentették, hogy a korábbi szériák versenyzői is ott lesznek, az énekesnőt kivéve, sokan már tudni vélték az okát.

“Nyilvánvaló, hogy ha nem tudok elmenni, akkor egyből mindenki arra gondol, hogy „már megint mit csinált Tóth Andi”… Hát elmondom. Forgatok. Reggel 5-től estig bent vagyok a stúdióban és dolgozom. Nagyon dühös voltam, amikor kiderült, hogy nem tudok menni ezen a hétvégén, de a döntőben esküszöm, olyat fogok táncolni Andrei-jel, hogy mindenkinek keresztbe áll tőle a szeme“ – mondta az énekesnő a lapnak.

“De félreértés ne essék. Nem azért megyek vissza, hogy másoknak megmutassam, mi van velem. Csakis magam miatt. Imádom ezt a műsort, a zenét, a táncot. Egyedül ezek motiválnak, a gyűlölködés nem, azt úgyis kapom, bármit is csináljak” – tette hozzá az énekesnő, aki kiemelte, tudja, hogy mindig lesz olyan, akinek nem fog tetszeni majd az, amit csinál.

“Úgy gondolom, hogy jelenleg én vagyok a legmegosztóbb ebben az országban, pedig nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki” – teszi fel a kérdést Tóth Andi."

(Fotó: twice.hu)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 45. szám - 2024.12.20.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A kormány által a börtönből szabadon engedett embercsempész az a férfi, aki letarolta egy család autóját Budán
A 23 éves moldávot jogerősen elítélték, ám a kormány vészhelyzeti rendelete miatt mégis kiszabadulhatott a börtönből, értesült a Blikk. Tiganciuc Calin január 5-én éjfél után egy Audi S8-cal elhajtott a rendőri igazoltatás elől, majd a XXII. kerületben egy piros lámpánál álló autónak csapódott. A vétlen járműben heten, köztük gyerekek sérültek meg, többen súlyosan, de az ámokfutó elmenekült, a rendőrség körözi.
Schäfer András tulajdonos lesz az NB III-as futballcsapatot működtető városi cégben
Tulajdonrésze lesz Schäfer Andrásnak az önkormányzat által alapított, a HVSE_től az NB III-as futballcsapatot átvevő  gazdasági társaságban, a Haladás 1919 Labdarúgó Kft-ben.
Rühfertőzés egy dunántúli idősotthonban
Dunaföldváron, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Gondviselés Háza Napsugár Idősek Otthonában rühfertőzést észleltek több lakónál, értesült a Magyar Narancs. Az esetet a szeretetszolgálat is megerősítette.
Kísérlet: Törökországból érkezett makk a Szombathely környéki erdőkbe
Nagyszabású erdészeti kísérlet kezdődik az állami erdészeti társaságoknál a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében. Nem ülünk ölbe tett kézzel, olvasható a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Facebook-oldalán.
Viva Savaria – új program indul, hogy egészségesebb legyen Szombathely
Az egészségfejlesztési stratégiát tavaly decemberben elfogadta a közgyűlés, februárban kialakítják a cselekvési tervet is, addig pedig a szombathelyiek véleményét is kikérik az új programról, melynek célja, hogy egészségtudatosabb legyen a város és hosszabb, minőségibb életet éljenek a szombathelyiek.