Vádat emeltek a kormányplakátokat átíró pécsi jogász ellen
Rongálás miatt emelt vádat Heindl Péter ellen a pécsi ügyészség. A 62 éves pécsi jogvédő úgy látja: a kormány jogot sért, amikor óriásplakátjaival a kormánypártokat támogatja, az ellenzéket pedig lejáratja a választók előtt. Heindl érvelése szerint a választási törvény a pártokra bízza a választási harcot, ráadásul az Alkotmánybíróság (a 63/2008. (IV. 30.) AB határozatban) kimondta, hogy „az államnak semlegesnek kell maradnia a politikai pártok küzdelmében”, mert ha nem teszi, a kormánypártok a demokratikus konvenciókat és szabályokat felrúgó túlhatalomhoz jutnak.
Az előbbiek okán Heindl Péter 2021 novembere óta Baranya tucatnyi településén szinte napi rutinnal rövid szövegeket ír az említett politikai hirdetésekre, amelyek ezáltal a kormány üzenetétől eltérő értelmet kapnak. Így például a kormány által gyermekvédelmi népszavazás néven indított, az ellenzők szerint LMBTQ-népszavazásként hivatkozott kezdeményezést propagáló plakátok „Védjük meg a gyerekeket!” mondata alá azt írta, hogy „a Fidesztől” és „Putyintól”. A „Magyarország előre megy, nem hátra” plakátot gyakran olvashatatlanná festette, emellett ráragasztott egy A/4-es lapot, amelyen az volt olvasható, hogy az uniós és a magyar jog szerint törvénysértő a kormánypártot támogató önreklám - a teljes cikk a Szabad Európa honlapján olvasható.
Fotó: Heindl Péter Facebook-oldala
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.