Vádat emeltek egy információkat szivárogtató volt rendőrségi alkalmazott ellen
Azt írták: az akkor még rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban segédelőadóként dolgozó fiatal férfi a hivatásos állományú rendőröknek tartott eligazítás után megtudta, hogy a rendőrség a Terrorelhárítási Központ bevonásával több embert is el akar fogni prostituáltakat is érintő, emberkereskedelem gyanúját felvető bűnügyben.
Mivel a vádlott ebben az időszakban szorosabb érzelmi kapcsolatban állt egy prostituáltként tevékenykedő nővel, megosztotta vele a tervezett rendőri intézkedés részleteit, mert feltételezte, hogy az őt is érinti.
A nő valójában nem volt érintett az akcióban, de ismerte és értesítette is az emberkereskedőt, aki felöltözve, összecsomagolva, adatoktól megtisztított mobiltelefonnal várta a rendőröket. A férfi a vele szemben intézkedőknek megjegyezte, hogy érkezésükre korábbi időpontban számított.
Az ügyészség azt indítványozta a bíróságnak, hogy a volt rendőrségi alkalmazottat hivatali visszaélés, a prostituáltat pedig bűnpártolás miatt ítélje letöltendő börtönbüntetésre. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.