Vádat emeltek egy volt helyettes államtitkár ellen 2,2 milliárdos hűtlen kezelés miatt
A közleményben - a volt helyettes államtitkár és a minisztérium nevének említése nélkül - azt írták: a vád szerint 2019 első felében a volt helyettes államtitkár utasítására a minisztérium háttérintézménye ügyvédi irodákkal, illetve más céggel megbízási szerződéseket kötött, melynek keretében több mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki.
Az ügyvédi irodákkal kötött szerződésben szereplő feladatokra a minisztériumnak, illetve háttérintézményeinek nem volt szüksége, a további céggel kötött szerződésben foglaltakat pedig sosem végezték el - írták.
A volt helyettes államtitkár ezen felül a minisztérium háttérintézménye által kiírt közbeszerzési eljárásban nyomást gyakorolt annak érdekében, hogy az általa kiválasztott, több tíz millió forinttal drágább ajánlatot adó gazdasági társaság nyerje el a pályázatokat - olvasható a közleményben.
A minisztérium helyettes államtitkárának érdekkörébe tartozó vádlottak mindezen túl egy fővárosi kerületi önkormányzattal úgy kötöttek adatvédelmi szerződéseket, hogy közben ezeket a feladatokat továbbra is a korábban alkalmazott személy látta el. Ezzel 2019 és 2021 között összesen 24 millió forint kárt okoztak az önkormányzatnak - tudatta az ügyészség .
A közlemény nem tartalmazza, hogy pontosan melyik fővárosi kerület önkormányzatának okoztak kárt a volt helyettes államtitkár érdekkörébe tartozó vádlottak. (MTI)
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.