ZTE - Honvéd különmeccs az utcán: bokszoltak egyet a drukkerek (videókkal)
A híradások arról szóltak, hogy a két szurkolótábor úgynevezett ustawka (szervezett, leegyeztetett helyszínen zajló harc, egyenlő létszámú ellenfelek közt, főleg az skandináv országokban és Oroszországban népszerű, de itthon is előfordul) keretében verekedett meg egymással. Az ultrák a Göcseji út és a Platán sor kereszteződésénél csaptak össze - a zaol.hu szerint mindkét oldalon 70-80 ember harcolt. Az egyik, rossz minőségű felvétel távolról mutatja a két tábor harcát, míg egy másikon már csak a villámháború végét látjuk, amikor az egyik csapat visszavonul - a kommentekből kiderül, hogy a zalaiak fújtak visszavonulót. Meg nem erősített hírek szerint vasi drukkerek is voltak a Honvéd-tábor soraiban, a vasi és a fővárosi csapat szurkolói között évtizedes a barátság. A két videóhoz fűzött kommentek alapján azonban a fővárosiakat ezúttal csak néhány szombathelyi ultra támogatta.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.